A nap idézete

Sunday, December 28, 2008

Havas tájakon ;)

Fura, de igen kellemes élményben volt tegnap este részem. Beszélgettem. Fura volt, mert nagyon régen nem éltem már át ilyet. Kellemes nosztalgiával emlékeztem vissza azokra az időkre - leginkább húszas éveim első felére -, amikor szinte mindennaposak voltak az ehhez hasonló diskurzusok az életemben. Nem kellett háttérzene, nem játszottunk, nem ittunk, nem volt szükség semmi egyéb pótcselekvésre. CSAK beszélgettünk. Külön fokozta a visszaemlékezés örömét, hogy a kellemes eseményre olyas valakinek a társaságában került sor, aki egykor ugyanígy aktív részese volt ezeknek a kellemes eseményeknek. Persze minden jóban van valami rossz: a kellemes társalgás nyomán még fokozottabban kellett ráébrednem arra a szomorú tényre, mennyire nem része már az ilyen program az életemnek.
Nem állítom, hogy más közegekben nincs lehetőségem másokkal szót váltani, mégis, az valahogy más. Családi környezetben a menetrend a szokásos: ha anyám jelen van, akkor még én sem jutok szóhoz mellette. Ilyenkor évről évre hallgatjuk jámboran ugyanazokat a - sokszor teljesen jelentéktelen történeteket - sokszor a thrillerekre jellemző izgalomig fokozva előadásában. Ha nincs jelen, akkor pedig sokszor nincs egyéb téma napirenden, mint hogy én mit csinálok/csináltam rosszul, és gyakorta vagyok olyan kéretlen tanácsokkal ellátva, amiket ha nem követek, - márpedig nem követek! -, akkor akár meg is tud romlani a nyájas együttlét.
Az angeheiratet famíliában egy árnyalattal - de nem többel! - jobb a helyzet. Ott néha mások is kapnak szót. Ezzel a lehetőséggel egyedül gyermekem nem él, aki kizárólag akkor nyilvánul meg, ha kérdést intéznek hozzá. Mindennek az okát ugyanakkor a kapcsolatunk lazább voltában vélem rejleni. Abban a közegben mindenki "viselkedik", senki nem érzi annyira otthonosan magát, hogy saját, leplezetlen énjét hozza...
Az énekkarban és a munkahelyen elsősorban a fokozott mértékű összezártságból adódik, hogy szót váltunk egymással, de e két hely egyike sem jelent számomra olyan társaságot, amelyikkel szívesen tölteném önszántamból együtt a beszélgetés kedvéért az időmet. E két helyen a dialógusok meglehetősen felszínesek, bizonyos témák (pl. politika) napjaink általános gyakorlatának megfelelően egyáltalán nem is kerülnek szóba. Annál a nagyon csekély számú dalostársamnál, akinél kísérletet tettem az együtt éneklés kereteit átlépni, szokás szerint pofára estem, így hát nem csoda, hogy visszatértem a jól megszokott kerékvágásba, legalábbis e tekintetben.
Nos, ezért volt az, hogy tegnap annyira jólesett a többórás beszélgetés. Kár, hogy oly ritkán kerül csak sor ilyenre. Ha nem lenne ennyire gyér kapcsolatunk intenzitása, ha csak a tegnapi fílinget, a hajlandóságot venném tekintetbe, már-már úgy érezném magam, mint akinek annak ellenére van egy barátja, hogy mindig megmondja, amit gondol.

No comments:

Post a Comment