Ezt a kis részletet a Train de Vie (Életvonat) című filmből (1998) azonban még én is élvezem...
Gipsy vs. klezmer
Nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek (Karinthy)
Bíró (hangja)
Ezt állapította meg tehát a bíróság a törvény szempontjából az üggyel kapcsolatban. És most, esküdt uraim, hallgassák meg az utolsó instrukciót, amelyet Önöknek adhatok. Az előre megfontolt szándékkal elkövetett emberölés a legsúlyosabb bűntény, amely büntetőügyeket tárgyaló bíróságaink elé kerül. Hallották a tanúvallomásokat és hallották a törvényt, hallották továbbá magyarázatomat arról, hogy abból mi vonatkozik erre az ügyre. Az önök kötelessége most már megpróbálni elválasztani egymástól a tényeket és a képzelgést. Egy ember meghalt. Egy másik ember élete forog kockán. Arra biztatom önöket, hogy becsületesen és megfontoltan döntsenek. Ha alapos okkal kételkednek, akkor azzal a döntéssel jöjjenek vissza, hogy a vádlott "nem bűnös". Ha azonban minden kétség ki van zárva, akkor a vádlottat tiszta lelkiismerettel bűnösnek kell nyilvánítaniuk. Bárhogyan döntsenek is, döntésüknek egyhangúnak kell lennie. Amennyiben bűnösnek találják a vádlottat, a bíróság nem fog kegyelmet gyakorolni. Ebben az esetben kötelező meghoznom a halálos ítéletet. (Fábri Péter fordítása)

Balikó Tamás rendezése meglehetősen hűen adja vissza a darab fokozatosan növekvő feszültségét. A végkifejlet utolsó gesztusai ugynakkor az eredeti szerzői utasítástól számomra érthetetlen okból eltérnek.A 3. esküdt ülve marad. Végül csak ő és a 8. esküdt maradnak a szobában. A 8. esküdt fölveszi a zakóját és odaviszi a 3. esküdtnek az övét. A 3. esküdt föláll. A 8. esküdt fölsegíti rá a zakót.Nos, a "fölsegíti rá a zakót", valamint a "8. esküdt követi, de egy pillanatra megáll az ajtóban és visszanéz" elmaradt. Valójában az történt, hogy a 8. esküdt a 3. esküdt előtt hagyja el a szobát, és a 3. esküdt az, aki magába roskadva még a szobában van.
A 3. esküdt kimegy.
A 8. esküdt követi, de egy pillanatra megáll az ajtóban és visszanéz az üres szobára.
A színészi alakítások többnyire jók. Vannak szürke eminenciások, mint például Trokán Péter (1. sz. esküdt), vannak remekül megformált karakterek, mint Kulka János (8. sz. esküdt).
Garas Dezső (9. sz. esküdt) szemmel láthatóan nagyon jól van, ez igazán örömteli számomra. Jelen szerepében talán túlságosan is jól van. Annyira fiatalos, hogy a karakter korából fakadó bölcsességnek a nyomát sem érzékeltem alakításában.
Sinkó László játékából számomra nem állt össze a vádlott bűnössége mellett végsőkig kitartó, gyermekében csalódott, elkeseredett apa.
Stohl András sajnos az én szememben elveszítette színészi hitelességét: akármit is játszik, akárhogyan is játszik, én már csak a show-műsorok műsorvezetőjeként tudok rá gondolni. Vártam, mikor szólít fel bennünket, nézőket, hogy szavazzunk sms-ben, bűnös vagy ártatlan-e szerintünk a vádlott. Aztán kis idő elteltével lezárhatta volna a szavazást. E ténykedésében ugyanis lassan felülmúlhatatlan. :(.
Hamvai Kornél fordításában egy szerfelett bosszantó hiba van. A "not guilty" szöveg következetesen "ártatlan" alakban fordul elő, holott az esküdtbíráskodás egyik legfontosabb sajátossága, hogy az esküdtek abban döntenek, a vádlott bűnös-e, vagy nem bűnös. Az ártatlanság kérdésében az esküdtszék nem hoz döntést. A többi nehézséget jelentő szövegrészt nem vetettem össze Fábri Péter fordításával, aki külön lábjegyzetekben utal ezekre.A Katona József Színház fennállásának 25 éves évfordulója alkalmából vetítés formájában tűzi műsorra nevezetes előadásait. Ennek, és egy kedves invitálásnak köszönhetően jártam vasárnap este a Sufniban. Füst Milán Catullus című négy felvonásos szomorújátékát láttam felvételről. A darabot 1987-től játszotta a színház három évadon keresztül. Őszintén szólva meglep, hogy annak idején ez az előadás megérte a hetvenes előadásszámot, a három évadot. Erre az "előadásra", valamint a Benedek Miklós, Székely Gábor és Udvaros Dorottya személyes jelenlétének köszönhető "közönségtalálkozóra" mintegy húszan voltunk csupán kíváncsiak.
A vetített változatnak köszönhetően ismét audiovizuális élményben volt részem, hiszen nem csak hallottam, de láttam is. Sőt, bár egy helyben ültem, a több kameraállásnak köszönhetően különböző szemszögből láttam a produkciót. Ez bár furcsa kissé egy színielőadás kapcsán, mégis, én nagyon örültem neki. E körülmény számomra többletet jelentett. (Úgy vagyok ezzel is, mint a sportközvetítésekkel. Sokkal szívesebben nézem a TV-ben, mint élőben.)
A színészek (Benedek Miklós - Metellus, Máté Gábor - Catullus, Sinkó László - Calvus, Udvaros Dorottya - Clodia) remekül teljesítettek ugyan, de a darab maga egy cseppet sem tetszett. Tudom, keletkezése önéletrajzi ihletésű. Ez önmagában viszont kevés ahhoz, hogy valami jó szülessen. Kicsit merésznek érzem a szerző részéről, hogy pusztán egy szituáció hasonlósága okán saját magát az ókori költészet egyik legynagyobbjával állítsa párhuzamba. A darabban meglehetősen mindennaposak a godolatok, kevés cselekmény. Hétköznapiak, helyenként már-már laposak a dialógusok. Egyetlen szereplőt nem találtam szimpatikusnak. Sőt, ami még nagyobb baj, még ellenszenvesek sem voltak a figurák. Távol álltak tőlem egytől egyig, a drámaiság e megnyilvánulása engem személy szerint teljesen hidegen hagyott. Egyszerűen közömbösek voltak a számomra, az összes problámájukkal együtt. Én elvárom, hogy egy művész átlagon felülit nyújtson. Ha olyasmit produkál, amiről úgy érzem, ilyet én is tudnék, az az én szememben nem érdem, nem vívja ki az elismerésemet. (Egy-két Barcsay kép jut erről eszembe: az egyfelől zseniális grafikákat készítő mester számomra elfogadhatatlan, sorszámozott, címükben is szürke-fekete kompozíciókat is képes volt alkotni másfelől...)
Megdöbbenve tapasztaltam, hogy már akkoriban divatban volt mindaz, amit nem szeretek ma a színházban: hisztérikus őrjöngés, ordítás, földön vagy egyéb bútorokon való fetrengés, törés-zúzás, ismeretlen funkciójú színpadi járások. Nos, ezekben fokozottan volt részem Székely Gábor rendezésében. Ismétlődő eleme volt a játéknak a "hirtelen felindulásában leült" effektus. Egy szakember bizonyára el tudná magyarázni, hogy a színpadi mozgások egy-egy mozzanata mit van hivatva kifejezni. Én viszont nem vagyok szakember. Néző vagyok. Nem kedvemre való, ha a mondanivalóért fáradságos szellemi munkával, állandó és bonyolult interpretációval kell megküzdeni. Úgy gondolom, az előadóknak és a rendezőnek segítenie kell abban, hogy a lényeg eljusson a közönséghez. Ne tessék akadályokat hordani az útba! Ugyanakkor a segítség csak finom rávezetés legyen, ne szájbarágás. Szeretem, ha meghagyják számomra az értelmezés szabadságát, nem pedig mások önmegvalósításában asszisztálok csupán.
Ismét csak azt tudom hangsúlyozni, nem vagyok színházi szakember, nem vagyok esztéta, nem vagyok hivatásos kritikus. Alapvetően egyedül annak alapján ítélek meg egy előadást (darabot), tetszett-e? Szórakoztatott-e? Ébresztett-e gondolatokat bennem? Nos, e performansz kapcsán valamennyi kérdésre határozott NEM a válaszom. Azt a képzetet ébresztette bennem, mintha az éjjeli menedékhelyet tébolydává alakították volna, csak éppen rácsokat nem szereltek fel, minek folytán bárki szabadon járkálhat ki-be. Az előadás közben mindvégig az a kérdés motoszkált bennem, s maradt végül megválaszolatlanul: Na de hol vannak az ápolók?
Füst Milán: Catullus
Szomorújáték négy felvonásban
Mert ki viselné a kor gúny-csapásit,
Zsarnok bosszúját, gőgös ember dölyfét,
Útált szerelme kínját, pör-halasztást,
A hivatalnak packázásait,
S mind a rugást, mellyel méltatlanok
Bántalmazzák a tűrő érdeme...
(Shakespeare: Hamlet; Arany János fordítása)
We have found your Space to be in violation of the Windows Live Spaces Code of Conduct for containing sexual act. Since the violation is serious, we were forced to close down your Space.
...
We have found images involving sexual act on your Space...

Annak ellnére, hogy az inkriminált képeket a felszólításnak haladéktalanul eleget téve eleget tettem, ma reggel ismét azt tapasztaltam, hogy a tárhely nem érhető el. Ez alkalommal ugyanúgy nem kaptam semmi előzetes figyelmeztetést. Újabb levélváltás, ezúttal nem a szexualitással volt a probléma, hanem a meztelenséggel...We have found images involving nudity on your Space...Íme, a kifogásolt kép:
Eltávolítottam (áthelyeztem ;)) ezt is. Most első dolgom lesz a linkeket is átmenekíteni, mielőtt végérvényesen kitiltanak, mondjuk egy brutalitást, nyers erőszakot sugalló képért...
O tempora, o mores! (lat., Ó idők, ó erkölcsök! - Cicero) A prüdériának ezt a fokát nem kívánom minősíteni, de az eljárást annál inkább... Úgy gondolom, ilyen esetben az volna a normális, hogy az oldal tulajdonosát felkérik a közerkölcsöt sértő tartalom eltávolítására. Amennyiben ennek nem tesz eleget, eltávolítják ők maguk, horribile dictu, lezárják az oldalt. De nem ez történik. Azonnal lezárják az oldalt, és semmiféle tájékoztatást nem küldenek annak okáról. Szegény ember kapkod jobbra-balra, sejtése sincs, miért kapja azt a tájékoztatást, hogy "a tárhely szolgáltatás ideiglenesen nem érhető el (vagy nem létezik, vagy tulajdonosa korlátozta a hozzáférést)". Először is azt hitte, ő a "tulaj", márpedig ő nem korlátozta a hozzáférést. Abban pedig egészen bizonyos, hogy az oldal létezik, legalább is ő nem törölte... A tájékoztatás hiánya és a hozzáférés letiltása az esélyét sem adja meg a dolog békés rendezésének. Ha nem írtam volna leveleket, mind a mai napig nem tudnám, miért szünetel ideiglenesen a szolgáltatás...Több dolgok vannak földön és egen,
Horatio, mintsem bölcselmetek
Álmodni képes. De jerünk tovább...
(Shakespeare: Hamlet; Arany János fordítása)
Tudtad-e, hogy ha a MAMA szóból elveszünk egy betűt, és a marakék hármat kicseréljük, azt kapjuk, hogy SÖR!?
Operán és klasszikus zenén nőttem fel, odahaza se a rádióból, se lemezről nem szólt pop-rock zene. Csak gimnazista koromban jártam egy időben az Ifjúsági Parkba, akkor is inkább a társaság, mint a zene kedvéért. Pedig így utóbb visszaemlékezve nem is voltak azok rossz csapatok (Mini, P-Mobil, Tűzkerék...). Megfordultam olykor Omega és LGT koncerten is, később, egyetemi éveim alatt pedig a KFT volt a sláger. Demjén valahogy kimaradt akkoriban az életemből. Emlékszem, egy szalagavatón valamikor a V'MOTO-ROCK is játszott, de már akkor sem hozott lázba. Igaz, sosem voltam az a táncolós-bulizós-csápolós fajta.
A pécsi koncerten azért kellemes élményt jelentett bő két órán át hallgatni a 61 éves rock-nagyapót. Az erősítés is fura élményt jelentett: akkora volt a hangerő, hogy egyáltalán nem hallottam a saját hangomat. (Higgyétek el, nem egyszerű így énekelni!)
A nosztalgikus hangulaton és a mintegy négyezer ember őrjöngésén felbuzdulva nagy várakozással néztem elébe a következő koncertnek. Tizenkétezer ember előtt énekelni mégis csak valami... Mégis, valahogy csalatkoztam. Az Aréna zsúfolásig megtelt, abban nem is volt hiba. Talán az volt a baj, hogy ez a zene nekem nem elég jó ahhoz, hogy ilyen gyors egymás utánban kétszer meghallgassam. Mozart valahogy közelebb áll a szívemhez. Meg aztán a személyes emlékek is hiányoznak. Nem mondom, volt egy éppen aktuális nóta, de semmi kétségem, holnap már egy másik lesz az .
- Nincs önnek dézsávűje, Mrs Lancaster?
- Nem hiszem, de megnézhetem a kamrában.
A filmvígjáték nálam az a kategória, aminek képviselője jó esetben a megtekintés idejére kellemes kikapcsolódást jelent, megnevettet, de a moziból kijőve szinte máris a feledés homályába merül. A színészi alakítások is ritkán tartoznak a feledhetetlen kategóriába. A romantikus filmvígjátékok - jellegüknél fogva - némi hendikeppel indulnak nálam a versenyben. Nos mindez alól kivétel az Idétlen időkig (Groudhog Day) című film. Sokadjára láttam és derültem rajta tegnap... De hát nem csoda, a legkedvesebb filmjeim egyike (nem csak vígjáték kategóriában, hanem a teljes mezőnyben is). Olyannyira kedves, hogy kazettáról is megnézem olykor, ha nincs türelmem kivárni, hogy valamelyik csatorna leadja. Tuti gyógyszer, ha padlón vagyok.
A forgatókönyv remek, a romantika úgy van csepegtetve és elbújtatva, hogy még engem, az örök racionalistát-cinikust sem zavar. (A film 1994-ben a legjobb eredeti forgatókönyvért BAFTA-díjat nyert.) A cselekmény ismeretében az ember azt hihetné, csak az unalomba fulladhat a jelenetek állandó ismétlődése. De épp ellenkezőleg! Zseniális ritmusváltakozással szemlélteti a rendező (Harold Ramis) az idő (6 hónap!) múlását: hol hosszasabban, csak egy-két szó eltéréssel ismétlődik egy jelenet, s jelez egy napnyi eltérést, hol néhány gyors egymásutánban elcsattanó pofon szemléltet egy teljes hetet.
Kitűnő a szereposztás, remek a színészi teljesítmény. Andie MacDowell (Rita) bája sokat nyom a latban, de Bill Murray (Phil Connors) alakítása annyira hiteles, hogy teljesen megfeledkezem arról, hogy mindez csak film, hogy ezt a színészt láttam már máskor-máshol is... A karakter hangulatváltozásai, jellemváltozása páratlan természetességgel, könnyedséggel és sokarcúan vannak megoldva.
Aki ismer, tudja, ritkán szoktam szuperlatívuszokban nyilatkozni. Nos, ezt a kivételes alkalmat felírhatjátok a kéménybe: ez a film non plus ultra! A nem jellemző módon szerencsétlenül fordított filmcím ellenére cseppet sem idétlen, annál inkább időtálló.
Nos, mint azt az előadás előtt megtudtam, Goldoni A fogadósnő (Mirandolina) című darabja került színre. Legutóbbi színházlátogatásommal ellentétben most remek helyen ültem, minek köszönhetően audiovizuális élményben volt részem. A szereposztásról számos ismerős név köszönt vissza, felidézve egykori kellemes emlékeimet. De a kellemes emlékek sem segítettek hozzá ahhoz, hogy maradéktalanul élvezni tudjam az előadást .
„Azért ez förtelmes, hogy minden férfival azt csinálok, amit akarok.” - mondja a darabban Mirandolina. Nos, förtelem volt ugyan, de nem ez!
A bajok ott kezdődnek, hogy Goldoni nálam nyomdokába sem lép Shakespeare-nek vagy Moliére-nek. Tudom, neki is van ilyen-olyan-amolyan jelentősége (lásd ajánlott linkek lentebb), de engem ez nem hat meg. Én néző vagyok, nem irodalmár, szórakozni szeretnék, nem pedig műelemezni. Egy jó rendezés vagy néhány kimagasló színészi alakítás segíthetett volna azon, hogy mindezen túltegyem magam, de sajnos e téren sem mondhatok sok jót. A szereplők alakítása az elfogadható, vagy ha úgy tetszik, a "semmi különös" kategóriába tartozik megítélésem szerint. Tóth Ildikó (Mirandolina) szavait a remek hely dacára sem hallottam mindig. Mihályfi Balázst (Fabrizio) ugyanakkor remekül értettem, szerintem ő beszélt a legérthetőbben. Borbás Gabi (Griselda) remek iparosként formázta a szinte jelentéktelen, aprócska szerepét. Csak ámultam azon, mennyire nem látszik meg rajta az idő múlása. Ugyanez vonatkozik Cserhalmi György férfi főszerepére (Ripafratta lovag) is. Schlanger András (osztálytársam volt az általános iskola első két osztályában) operaénekes-gróf (Albafiorita) alakítását sem az egyik, sem a másik szerepkörben nem találtam meggyőzőnek. Leginkább Magyar Attila (Forlipopoli őrgróf) alakítását éreztem hitelesnek. Kárász Zénó (Zeno) teljesítményét említésre méltónak sem tartom, Kovács Vanda (Ortenzia) nevére csak a színlapot újraolvasva emlékszem.
Novák Eszter rendezésével szemben a legnagyobb kifogásom, hogy nem sikerül végig fenntartania az érdeklődésemet, hogy fokozásról már ne is beszéljek. Sőt! A darab feszültsége egyre lankad, a végére pedig teljesen eltűnik. A közönséget az elszendergéstől leginkább a mai színielőadások nélkülözhetetlen kelléke, a többszöri hisztérikus ordítás, ajtócsapkodással, törés-zúzással párosított hisztérikus őrjöngés kíméli meg. A finálé lapos, erőtlen ugyanakkor olyan, mintha soha nem érne véget. A darabot nem ismerők számára talán meglepő befejezés kissé kaotikus, nem igazán megalapozott. A darab hosszú, egy szünet szerintem kevés. A két női mellékszereplő (Ortenzia és Griselda) és az inas (Zeno) egy jó dramaturgiai húzással akár elhagyható volna.
A jelmezek a manapság szintén oly jellemző módon nem a cselekmény korához illenek. Minél többször tapasztalom a szájbarágásnak ezt a módját, annál kevésbe szeretem. Tessék már felnőtt számba venni a nézőt, és feltételezni róla, hogy saját magától meg tudja ítélni, hogy a darab akár későbbi korban is játszódhatna! Megjegyzem, napjainkban biztos nem! Hol van ma már az udvarlásnak, a nemek közötti kommunikációnak ez a módja?* Igaz, a jelmezek sem korunkat sugallják, leginkább a húszas-harmincas évek gengsztereit, Mihályfi Balázs esetében pedig a munkásmozgalom harcosait juttatták eszembe.
A díszlet jelentéktelen, bizonyos elemeit ésszel fel nem foghattam (a bútorok festése, illetve a színpadi járások teljesen áttekinthetetlen volta és funkciója).
Tudtad-e? A színdarab nyomán Antonio Salieri írt operát (Die Gastwirtin), melyet 1773-ban mutattak be Bécsben.
A szerzőrővel és a darabbal kapcsolatos ajánlott olvasmányok
Az est legkellemesebb része az előadást követő igen élvezetes beszélgetés volt. Ha másért nem, hát azért megérte!
* - Kérsz kólát?
- Meg hát!