Az antiszemitizmus egy újabb megnyilvánulása

Két nő beszélget:
- Te... figyu... milyen az a szex?
- A szex az olyan, hogy kicsíped magad, elmész egy bárba, szemezel egy pasival, meghív egy körre, dugtok, és otthagy az asztalon egy kis pénzt.
- És milyen a jó szex?
- Hát az olyan, hogy kicsíped magad, elmész egy bárba, szemezel egy pasival, meghív egy körre, dugtok, és otthagy az asztalon sok pénzt.
- És milyen az a szerelem?
- Á... azt, a zsidók találták ki, hogy ne kelljen fizetni !!!

Nyelvészkedés újra...

Bencze Imre: Édes, ékes apanyelvünk

Kezdjük tán a jó szóval: Tárgy esetben jót.

Ámde tóból tavat lesz, nem pediglen tót.

Egyes számban kő a kő, többes számban kövek.

Nőnek nők a többese, helytelen a növek.

Többesben a tő nem tök, szabatosan tövek,

Aminthogy a cső nem csők, magyarföldön csövek.

Anyós kérdés: van két vőm, ezek talán vövek?

Azt se tudom mi a cő, egyes számú cövek?

Csók - ha adják - százával jó, ez benne a jó.

Hogyha netán puszit kapsz, annak neve csó?

Bablevesed lehet sós, némely vinkó savas,

Nem lehet az utca hós, magyarul csak havas.

Miskolcon, ám Debrecenben, Győrött, Pécsett, Szegeden,

Mire mindezt megtanulod, beleőszülsz idegen.

Agysebész, ki agyat műt, otthon ír egy művet.

Tűt használ a műtéthez, nem pediglen tüvet.

Munka után füvet nyír, véletlen sem fűvet.

Vágy fűti a műtősnőt. A műtőt a fűtő.

Nyáron nyír a tüzelő, télen nyárral fűt ő.

Több szélhámost lefüleltek,

Erre sokan felfüleltek,

Kik a népet felültették,

Mindnyájukat leültették.

Foglár fogán foglyuk van.

Nosza tömni fogjuk.

Eközben a fogházból megszökhet a foglyuk.

Elröppenhet foglyuk is, hacsak meg nem fogjuk.

Főmérnöknek fáj a feje, vagy talán a fője?

Öt perc múlva jő a neje, s elájul a nője.

Százados a bakák iránt szeretetet tettetett,

Reggelenként kávéjukba rút szereket tetetett.

Helyes, kedves helység Bonyhád, hol a konyhád helyiség.

Nemekből, vagy igenekből született a nemiség?

Mekkában egy kába ürge Kába kőbe lövet,

Országának nevében a követ követ követ.

Morcos úr a hivatalnok, beszél hideg s ridegen ,

Néha játszik, nem sajátján, csak idegen idegen.

Szeginé a terítőjét, szavát részeg Szegi szegi,

Asszonyának előbb kedvét, majd pedig a nyakát szegi.

Elvált asszony nyögve nyeli a keserű pirulát:

Mit válasszon: a Fiatot, fiát vagy a fiúját?

Ingyen strandra lányok mentek,

Minden előítélettől mentek,

Estefelé arra mentek,

Én már fuldoklókat mentek.

Eldöntöttem megnősülök, fogadok két feleséget.

Megtanultam, hogy két fél alkot és garantál egészséget.

Harminc nyarat megértem, mint a dinnye megértem,

Anyósomat megértem, én a pénzem megértem.

Hiba mentes mentő vagyok,

Szőke Tisza partján mentem,

Díszmagyarom vízbe esett,

Díszes mentém menten mentem.

Szövőgyárban kelmét szőnek.

Fent is lent, meg lent is lent.

Kikent-kifent késköszörűs

lent is fent meg fent is fent.

Ha a kocka újfent fordul: fent a lent és lent is fent.

Hajmáskéren pultok körül körözött egy körözött,

Hagyma lapult kosarában, meg egy adag körözött.

Fölvágós a középhátvéd. Három csatárt fölvágott.

Hát belőle vajon mi lesz? Fasírt-é vagy fölvágott?

Díjbirkózó győzött tussal,

Nevét írják vörös tussal,

Lezuhanyzott meleg tussal,

Prímás várja forró tussal.

Határidőt szabott Áron,

Árat venne szabott áron.

Átvág Áron hat határon,

Kitartásod meghat Áron.

Felment - fölment, tejfel - tejföl, ...

Ne is folytasd barátom!

Első lett az ángyom lánya a fölemás korláton.

Magyarország olyan ország, hol a nemes nemtelen,

Lábasodnak nincsen lába, aki szemes szemtelen.

A csinos néha csintalan, szarvatlan a szarvas,

Magos lehet magtalan, s farkatlan a farkas.

Daru száll a darujára s lesz a darus darvas.

Rágcsáló a mérget eszi, engem esz a méreg.

Gerinces vagy rovar netán a toportyán féreg?

Egyesben a vakondokok vakond avagy vakondok?

Hasonlókép helyes lesz a kanon meg a kanonok?

Némileg vagy nemileg? Gyakori a gikszer.

"Kedves egesz seggedre!" köszönt a svéd mixer.

Arab diák magolja: "tevéd, tévéd, téved,

Merjél mérni mértékkel, mertek, merték, mértek.

Pisti így szól: "Kimosta anyukám a kádat!"

Viszonzásul kimossa anyukád a kámat?

Óvodások ragoznak: "Enyém, enyéd, enyé",

Nem tudják, hogy helyesen: tiém, tiéd, tié.

A magyar nyelv, remélem meggyőztelek barátom,

Külön leges-legszebb nyelv, kerek e nagy világon.

Nem az én napom...

Péntek. Csak háromig tart a munkaidőm. Sokadszor határoztam el, hogy időben hazaindulok. Ezúttal sem sikerült. Ötkor zártam az irodát, később a hétköznapi munkaidő végéhez képest. Annyi időm nem volt az elmúlt három napban, hogy nap közben kitöltsem a kedden kapott kilenc receptet. Hát ezzel ma is így jártam, de mivel mindenképpen be akartam térni a gyógyszertárba a Körtéren, a zötykölődő villamoson megejtettem e műveletet.

Borzasztó, mennyi felesleges adatot kell megani. A TAJ szám bőven elég lenne, hiszen abból minden egyebet tudhatnának. Nagyon várom már, hogy bevezessék, hogy vonalkóddal kelljen azonosítani a beteget is a recepten, akkor talán nem kell majd semmit kitölteni, csak aláírni.

Gyógyszertár 1.

Belépek a patikába, három ablaknál dolgoznak, mindössze egy hölgy várakozik előttem. Úgy állt, ahogy az egy értelmes öntevékeny lakostól elvárható: EGY sorvégét képezett, várva, melyik ablaknál végeznek először. Beálltam mögé.

Még meg sem álmodták a banki ügyfélhívókat, amikor már rég azt gondoltam, így kellene ezt mindenütt, ahol több ügyfélablak van, postán, hivatalban, bankban, stb. Hát a lakosságnak akkoriban nem volt még annyi gógyija, hogy ezt magától felismerje. Ó, hányszor fordult elő, hogy az ember beállít a legrövidebbnek látszó sorba a postán, majd bő húsz perc sorbanállás után az előtte álló hirtelen előrántott többtucat borítékot a bevásárlócekkeréből, kiderült róla, hogy "tömeges" feladó.

Ezen méláztam - immáron soron következővé avanzsálva-, amikor belép egy újabb hölgy. Ő úgy értékelte, hogy én az első ablakhoz várok, és rárepült egy másikra. Utánaszóltam, és felhívtam figyelmét, hogy EGY sorvége van. "- Az nem úgy van!" - mondta, és maradt, ahol volt. "- Maga lutrizni, vagy gyógyszert vásárolni jött?" - kérdeztem már sokkal kevéssé kedvesen. Ezt nem tudta értelmezni, hát válaszra sem méltatott... Rossz lóra tett, ugyanis időközben pont a másik ablak ürült meg, mint amit ő nyerőnek vélt, és palástolatlan ellenszenvvel jelezte, hogy menjek én ahhoz az ablakhoz. Indultam is, de mire odaértem, kitették az orrom elé a "ZÁRVA" feliratú táblát. A némber persze maradt a másik ablaknál, így tehát mögé, az utánam érkező, de nálam mégiscsak szerencsésebben ablakot választó mögé kellett volna beállnom, mevel a másik ablaknál immáron még többen várakoztak. Sarkon fordultam, és elhagytam a gyógyszertárat.

Eldöntöttem, többé nem vásárolok ott. Igaz, az alternatív patika, ami szóba jön még, mintegy 10%-kal drágább, de csakazértse!

BKV

Csepeg az eső. Megyek a villamosmegállóba, kettő is bennáll, de a szokástól eltérően a kis kijelző nem mutatja melyik kocsi indul, és hány perc múlva. "Éles eszemmel azonnal átláttam a dolgoknak állását" (gy. k.: Petőfi), a már felszállt utasok számából kikövetkeztettem, hányadán is állunk, és a villamos mellett haladtam előbbre, leszálláskor az első ajtók valamelyike a jobb nekem. Egyszercsak megszólal az indulásjelző, és ugyanabban a pillanatban már záródik is az ajtó. Az orrom előtt. Dézsavü...

Első gondolatom: másik járművel megyek, és többé nem szállok hatos villamosra. Csakazértse! Végtére is másik közlekedési vállalatot nem választhatok... Sajnos. Aztán hamar rájövök, az önsorsrontásnak is van határa, hát felszállok a másik kocsira. Öt-hat perc ide vagy oda mit számít ahhoz képest, hogy a kelleténél két órával tovább maradtam a "gyárban"?

Közért

Mióta bezárt az az üzlet, ahová rendszeresen jártam, másikat kellett választanom. Nem szeretem ezt az újat, de nincs jobb a közelben. Ez is immár egy villamosmegállónyira van, és összességében drábább a réginél. A leginkább azt nem szeretem, hogy a pénztár úgy van kialakítva, mint a nagy bevásárlóközpontokban, mozgatható gumiszalagra kell kipakolni, és beépített vonalkódolvasóval olvassák le a motyót. A gumiszalag viszont oly rövid, hogy nem hogy elválasztóval jelölve nem tud több ember előre kipakolni, hanem az én teli kosaram tartalma alig fér el. A kipakolást mindaddig nem lehet megkezdeni, amíg az előző nem végzett, mert nem csak a szalgon nincs hely, hanem az immáron fizető vásárlótól nem tudok a szalag mellé lépni.

Sorra kerülök, szedegetem ki a hétvégi bevásárláskor jellemzően púposra halmozott kosaram tartalmát. Próbálom rögtön a szatyraimba tenni a már leblokkolt árut, de mivel közben fizetni is kell, nem bírom tempóval. A visszajáróval (legyen az cash vagy kártya) is kezdeni kell valamit ugyebár, addig persze a mögöttem álló nem fér a gumiszalaghoz, várni kénytelen, még mindig nem tudja elkezdeni saját kosarának kiürítését. A pénztáros már a következő vásárlóval foglalkozik, én a háta megett állva pakolom a csúszda alján heverő holmimat a szatyraimba. Közben elkezd "zubogni" a következő vevő holmija, összekeveredve az enyémmel, minthogy nincsen elválasztó, amivel az áru felfogására rendszeresített rekesz kettéosztható lenne, mint a "nagyoknál" (inkább azt kellene írnom: mint az értelmesebbjénél). Vigyáznom kell, nehogy idegen holmit pakoljak el, illetve fordítva, az időközben végzett vásárlónak szintén figyelnie kell, hogy csak a sajátját pakolja el.

Vajon vásárolt ilyen körülmények között az, aki ezt a rendszert ilyen körülmények között bevezette? Attól tartok, nem...

Gyógyszertár 2.

Betérek az "alternatív" gyógyszertárba.

Itt már régóta "inteligens" sorbanállás zajlik, ha másért nem is, ezért már megéri ide járni.

Szinte azonnal sorra kerülök, bár akkor még nem tudtam, hogy örömöm korai volt. Átadom a kilenc receptemet, a gyógyszerész pedig nekiindul a beszerző körútnak (első harmad). Nagyobb mennyiségű recept esetén kis kosárkával a hónuk alatt szedegetik össze a sok bogyót. Bő öt perc alatt a végére is ért. Három gyógyszerről is kiderül, hogy nincs készleten. Ilyenkor az a szokás, hogy kifizettetik a holmit, majd megrendelik, leghamarabb másnap, inkább két nap elteltével lehet újra sorba állni érte. Szerencsére akkor már csak ezt az első harmadot kell újra játszani.

Vesztemre, merő kedvességből úgy döntött a hölgy, hogy megnézi, nics-e raktáron az egyik gyógyszer, ugyanis - bár ő nem találta - a gép szerint lennie kell abból még egy doboznak. Mondtam volna, hogy mivel úgyis vissza kell jöjjek, mindegy, hogy kettő vagy három gyógyszer nincs meg, de mire levegőt vettem, már ott sem volt. Újabb bő öt perc elteltével megtudtam, hogy sajnos a gép tévedett, valóban nincs készleteten az általam vásárolni kívánt gyógyszer.

Második harmad: küzdelem az ádáz fenevad (a számítógép) ellen. Gyógyszer a vónalkód olvasó alá, mennyiség a billentyűzeten, recept a vonalkód olvasó alá, recept a nyomtatóba, következő... Újabb bő öt perc.

A folyamat Kabos Gyula "egy a párna, egy a stempli" jelenetét juttatta eszembe a Meseautóból... Ez a munka sem sokkal különb.

Harmadik harmad: fizetés. Átadom bankkártyámat, de se összeg jóváhagyása, se PIN kód bekérése, a nyomtató izibe zümmögni kezd. A jóasszony kártyás fizetés helyett valami speciális utalványos fizetési módra ütötte ki az egész szajrét. Önerőből nem tudott sztornózni, egy kollégáját kellett segítségül hívnia. Már ettől egy kissé kezdett ideges lenni, hát még akkor, amikor megtudta, hogy a tévesen alkalmazott fizetési módot követő sztornó esetén a program nem teszi vissza a tételeket a kiegyenlítés előtti állapotba, hanem azokat újra be kell ütni!

Ilyen a világon nincs! Ha tényleg így működik a szoftverük, sürgősen le kellene cserélni...

A második próbálkozás közben a patikáriusnő egyfolytában lamentált, úgy érezte, hallatlan méltánytalanság érte, és kolléganője szándékosan nem árulja el, hogyan kellett volna visszaállítani a kiegyenlítés előtti állapotot, hogy neki újra be kelljen ütnie mindent. (N.B. Arról egyszer sem tett említést, hogy ő maga miért nem ismeri ezt az eljárást...) Szemmel láthatóan szerfelett ingerült volt, ami ki is hatott a munkájára. Nem csak a sebességére - minthogy közel tíz percet tartott, mire másodszor reprodukálta az előző állapotot -, hanem arra is, hogy - bár bankkártyám ott hevert a keze mellett - most kérdezés nélkül készpénzre ütötte ki a nyugtát. Megjegyzem, a végösszeg nem stimmelt, ez alkalommal közel négyezer forinttal kevesebbre jött ki a fizetendő. Becsületes ember lévén szóvá is tettem a dolgot, amire a jóasszony csak megrántotta a vállát, és valami olyasmit morgott, hogy "az ki van zárva, hogy ő mégegyszer..." (a folytatást nem értettem). Kissé furcsálottam a hozzáállását, de én már nem lepődöm meg semmin. Abban bíztam, hogy az első alkalommal tévedett, nem pedig másodszor...

Rezignáltan vettem tudomásul, hogy a már ismerős eljárás következik: kolléganő, sztornó... Szerencsére ez alkalommal a tételeket nem kellett újra beütni, így aztán kifizethettem a portékát, és röpke 65 perc elteltével dolgom végezve távoztam a gyógyszertárból.

Epilógus

Hétfőn rengetegen álltak sorba, amikor mentem volna a még át nem vett gyógyszerekért, így keddre halasztottam a második látogatást az intézményben. Már előzetesen mindenféle stratégián törtem a fejem, hogyan kerüljem el a pénteki hölgyet, de minderre nem volt szükség, mert nem volt műszakban. Egy másik kollégához kerültem, aki egyfelől sűrű elnézéskérés közepette behajtotta a péntekről elmaradt diferenciát (immáron készpénzben fizettem, nem mertem elővenni a kártyámat), másfelől sajnálattal tájékoztatott, hogy - annak ellenére, hogy korábbi tapasztalataim alapján nyomatékosan elmagyaráztam, hogy a felírt gyógyszernek melyik változatára van szükségem - a másik típusból rendeltek. Így aztán végül harmadik nekifutásra csütörtökön vettem át az utolsó részletet.

Tessék mondani, hol van egy normális patika, normális gyógyszerészekkel, normális vevőkkel? Vagy ilyet hiába keresek?

Csak a szépre emlékezem...

Szombaton volt a 30 éves érettségi találkozóm. 1979-ben érettségiztem a budapesti Veres Pálné Gimnáziumban. Szegény asszonynak nem volt valami nagy kultusza az iskolában, mind a mai napig mindössze annyit tudok róla, hogy édesanyja mintha Herminnek szólította volna, valamint, hogy a kiegyezés környékén tett egyet s mást a nők oktatásának érdekében.

Az első három évben orosz tagozatra jártam, a negyedikben angolra, így azzal az osztállyal, amelyikkel érettségiztem - és most találkoztam -, gimnáziumi élményeimnek csak 25%-a közös. A másik társulattal húsz év után találkoztunk először, aztán egy ideig éves rendszerességgel, végül ismét semmi. Velük nem jött össze a harmincéves találkozó.

Magáról az érettségiről igen halovány emlékeim vannak, sajnos hajdan volt ismereteimről is. A reál tárgyak soha nem hoztak lázba, így azokat kellően hanyagoltam is, a humán tárgyakhoz való viszonyomra pedig szerfelett rányomta a bélyegét pedagógus szüleim (elsősorban édesapám) sokszor még csak finomnak sem mondható terrorja. Ennek volt köszönhető az is, hogy még harmadikos gimnazista koromban az Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny (OKTV) első tíz helyezettje között voltam történelem tantárgyból. A helyezettek legértékesebb "díja" az volt, hogy elért siker az adott tárgyból jeles érettséginek és maximális pontszámú felvételi eredménynek minősült. Így aztán csak magyarból, matematikából és angolból kellett vizsgát tennem. Akkoriban még csak négy tárgyból kellett érettségizni, és külön kellett egyetemi felvételi vizsgát tenni. A felvételi tárgyakból viszont kötelező volt a felvételi is.

Matematikából választani lehetett az írásbeli VAGY a szóbeli vizsga között. Néhányad magammal megfogadtam tanárunk tanácsát: azok menjenek szóbeli vizsgára, akiknek halvány fogalmuk sincsen a matematikáról. Az írásbelin ugyanis szinte minden előjön, a szóbelin viszont nem, ott lehet szerencséje is az embernek. Hát ez bejött. Valami Pitagorasz-tételes példát húztam. A tanár úr később elmondta, hogy magára a feleletre akár jelest is kaphattam volna, de ismerve valódi tudásomat, nagyon igazságtalannak érezte volna, ha azt be is írja, így négyest kaptam. Felháborító! ;)

Magyar tanárnőnk egyik tanácsa az volt, hogy ne túrkáljunk a tételek között, vegyük el a legfelsőt. Előttem vizsgázó osztálytársaim zsinórban olyan tételt húztak, amiről felelet, vagy egy jól sikerült dolgozat kapcsán lehetett tudni, hogy abból jók. No, nagyon tetszett, hogy paklizik a tanárnő, így aztán szerfelett magabiztosan mentem be, és szinte biztos voltam, hogy Jókai, Mikszáth, vagy Arany balladái fekszenek legfelül. Habozás nélkül nyúltam a javasolt tételért: Juhász Gyula. Azt hittem rosszul látok. Kevés tétel, kevés költő állt tőlem távolabb. A felkészülési idő tízedik perce körül jöttem csak rá, hogy van még egy kötet, én csak az elsőt forgatom. Szerfelett furcsa volt ugyanis, hogy egyetlen ismerősnek tűnő címet sem találtam a tartalomjegyzékben.

Az osztálytársak viszontlátása nem jelentett akkora "traumát", mert jó néhányukat tavaly nyár elején is láttam, amikor egy spontán előtalálkozót szervezett egyikőjük. Így csak néhányan voltak, akikkel valóban régen találkoztam, volt, akivel legutóbb tényleg 30 évvel ezelőtt. Mintegy tizenöten lehettünk, ha jól emlékszem vissza. A külföldre szakadtak zöme nem volt jelen, és a hazaiak közül még néhányan. Egyikőjük még soha nem jött el egyetlen találkozóra sem, így az ő kimentését némi kétkedéssel fogadtam, különös tekintettel arra, hogy a szervezés már április környékén elkezdődött.

A rendezvény teljesen hagyományosnak volt mondható: néhány emlék felelevenítése, és beszámoló dióhéjban az elmúlt harminc évről. Néhány sikertörténet is elhangzott, de inkább a félresiklott házasságokról, válásról, betegségről, balesetről, munkanélküliségről szóló beszámolók voltak többségben.

Tanáraink közül hárman tiszteltek meg bennünket jelenlétükkel, egykori osztályfőnökünk, és még ketten. Mint megtudtuk, jó néhányan sajnos már nem is élnek, és csak igazán kevesek aktívak még közülük. De hát ezen nincs semmi csodálnivaló, viszonylag kevés igazán fiatal tanárunk volt a patinás alma materben.

Csak az érdekesség kedvéért említem meg, hogy az orosz tagozatos osztályra nemhogy az évfolyamon, de legalább +/- 10 év távlatában mint az iskola rémére, az angol tagozatos osztályra épp ellenkezőleg, mint párját ritkító mintaosztályra emlékeztek vissza tanáraink. Megjegyzem, akkoriban valahogy inkább a züllött társaságban éreztem jobban magam.

Morvai Krisztina, Európa magyar hangja...

Az új vasfüggöny

Az Európából hazánkba betérni szándékozókat fogadó kép:

CIA, avagy hol tart a hírszerzés...

Nem csak nyelvészkedtem ma... eltévedtem a CIA tények köyve oldalra is, ahol a következőket tudtam meg az utoljára 2009. május 14.-én (egy bő hete) frissített oldalról hazánk kormányzatát, politikai berendezkedését illetően:

• Az MSZP elnöke GYURCSÁNY Ferenc. (Miniszterelnökként BAJNAI Gordon szerepel, helyesen)
• Az ország egyetlen nemzeti ünnepe Szent István napja (augusztus 20.)
• A rengeteg 2008. január 1.-jei nemzetgazdasági mutatót nem sorolom most fel...

Vajon a CIA ügynökök honnan szerzik információikat?

Tudtad-e?

Régóta mondogatom, hogy ha újraszületnék, összehasonlító nyelvész lennék, kiváltképp az etimológiára specializálódva.

Mai böngészésem során teljesen véletlenül találtam az alábbi szómagyarázatot:

"Boszorkány

A török nyelvek azonos jelentésű baszargan, baszirgan szavából származik, amely az ótörök basz- („nyomni”) igető származéka (ez az eredete a magyar „baszni” szónak is). A boszorkány tehát eredetileg olyan lény volt, aki a babonás hit szerint rátelepszik az alvó ember mellére, megnyomja, és ezzel kínzó álmokat idéz elő. Ez a jelentés megmaradt a lidérc fogalmában (lidércnyomás)."

(Forrás: Wikipedia)

Szerelem, házasság...

- Mi a szerelem?

- Fény az ember életében.

- És mi a házasság?

- A villanyszámla...

Magamra ismertem...

A pesszimista olyan ember, akinek mindig igaza van, de sosincs benne öröme.

Apacsok

Bambusznak hála, ismét egy kellemes színházi este részese voltam, ezúttal a Radnóti Színházban.

Az Apacsok c. előadás Török Ferenc első színházi rendezése.  Bereményi Géza és Kovács Krisztina darabjának színpadi megvalósítása filmszerű, a cselekmény először napjainkból visszafelé pereg a múltba, egészen az 1960-as évek elejéig, majd vissza napjainkba. Az idő-léptékek egyre rövidülnek, először éveket ugrunk, aztán hónapokat, majd napokat, végül órákat. A szünet nélküli előadás mindvégig a székbe szögezi a nézőt. A téma a mind a mai napig tisztázatlan, rendezetlen kérdés, az ügynök múlt. A darab elsősorban kérdéseket vet fel, a választ inkább a nézőre bízza. Dramaturgiailag az zavart a legjobban, hogy a belügyi tiszt sorsa elvarratlan szálként lifeg a darab végén.

A vetített-animált "díszlet" (a rendezőként már ismert rajzfilmes Gauder Áron munkája) nekem nagyon tetszett. A színészek egy része több karaktert formáz meg, az alakítások közül Szervét Tibor kapta nálam a pálmát. Csányi Sándor alakítása is megjárja, a többiek (Adorjáni Bálint, Csomós Mari, Karalyos Gábor, Kocsó Gábor, Marjai Virág, Schneider Zoltán, Wéber Kata) a jó iparos módjára serénykedtek az amúgy hálátlan szerepekben. A rendezés elsősorban azért teteszett, mert ez alkalommal is nélkülözte a manapság olyannyira jellemző szélsőséges eszközöket, melyeket korábbi írásaimban mindig is kifogásoltam: nem volt ordítozás, sem törés-zúzás. Ötletes, már-már vicces volt Csomós Mari - gyermekkorom emlékeit idéző - jelenete a diavetítővel.

Ami pedig a szöveget illeti, egyetlen trágár szó nem hangzott el. Ilyenkor mindig jóleső érzés tölt el, és örömmel állapítom meg, lám, így is lehet...

Kilátások, avagy az optimista, a pesszimista és a realista...

Az optimista angolul tanul.

A pesszimista héberül.

A realista lőni...

Optimista vagy pesszimista vagy?

Ez a pohár még félig tele van, vagy már félig üres?

Még egy aktuálissá vált vicc...

Két cégvezető beszélget.
- Mondd csak, te adsz fizetést az embereidnek?
- Nem.
- És bejárnak?
- Igen.
- Te! Nem kéne ezektől belépődíjat szedni?

Készül a kerítés 2010-re...

Egy új választási kampány előkészítő műveletei...

Egy igazán aktuálissá vált vicc...

Miután az amerikai bankok hazárd, már-már lelkiismeretlen gyakorlatukkal gazdasági világválságot idéztek elő, Barack Obama úgy nyilatkozott a minap, hogy meg kell gátolni, hogy "azoknak a problémáknak, amelyek a feltörekvő országokban, mint például Magyarországon vagy Ukrajnában jelentkeznek, legyen olyan nagy tovagyűrűző hatása, amely eléri a mi partjainkat". (Részletesen lásd itt.)

Az alábbi viccet idézték fel a hír hallatán többek is:

Egy részeg dülöngél a villamoson. Hol ennek ütődik, hol annak, majd egy kanyarban belehány az egyik utas ölébe. Az utas felháborodottan rászól:
- Nézze mit csinált, szégyelje magát, Maga állat!
Mire a részeg:
- Maga beszél? Maga meg hogy néz ki?