The Irish Dance Experience

"Az ír táncnak két típusa van: az egyiket könnyű cipővel táncolják, és balett elemek vannak benne. A másikhoz nehéz cipőt használnak, amely üvegszállal van megerősítve a sarkán és a fejrészén. Ez a tánc az amerikai sztepphez hasonlít, de a test nem olyan laza."

Nos, ha mindezt nem is tudtam korábban, azért még szívesen mentem el kedves barátom meghívásának köszönhetően a Margitszigeti Szabadtéri Színpadra július 23-án este. Az előadás 20:30-ra volt meghirdetve. Az első fél órában a műszaki személyzet heroikus küzdelmének lehettünk szemtanúi, midőn egy makacs reflektorral küzdöttek. A szervezők csak e harc végeztével szóltak megnyugtatónak szánt szavakat az egybegyűltekhez, akik birkatürelemmel ültek addig is a helyükön.

"Az Irish Dance Experience egy gyors mozgásokkal teli, erőteljes, új táncprodukció, amely lázba hozza a közönséget minden előadáson: fantáziával teli és eredeti show-műsor, amelyben a tánc és a zene igazi műalkotássá forr össze."

"A nézőt elbűvölik Michel Pat Gallagher szólói, ámulatba ejti Catherine Gallagher szépsége, kecsessége és technikája, koreográfiai stílusa. Aki csak részt vesz az előadáson, meg fog lepődni a csapat izgalmas formációi, hibátlan tánca láttán. Catherine Gallagher büszke arra, hogy a világ élvonalába tartozó, pezsdítő táncprodukciót valósít meg a színpadon. Az Irish Dance Experience egy új, különleges színfolt az ír tánc világában, amelyet gyönyörű zene kísér."

"A két dinamikus táncos, Catherine és testvére, Michael Patrick szenzációs és lélegzetelállító szólókat táncolnak. Korábban mindketten a Riverdance együttes tagjai voltak, írországi és világbajnokságok nyertesei."

"Az ír sztep-tánc legkiválóbb táncosaiból álló együttes kíséri őket. Ebben a show-ban ez azt jelenti, hogy az általuk táncolt ritmusra megmozdul a láb, a szem szinte alig tudja követni az elképesztő ritmusú táncmozdulatokat. Mindettől az ember hátán valósággal végigfut a hideg."

Ilyen, és ehhez hasonló méltatásokat lehet olvasni különböző internetes portálokon. Számomra igazán különös, hogy ezek a "kritikák" - miként az a megfogalmazásából is jól kitűnik - az előadás előtt íródtak. "Aki csak részt vesz az előadáson, meg fog lepődni..." ,"lélegzetelállító szólókat táncolnak...", "Mindettől az ember hátán valósággal végigfut a hideg"... Már elnézést, de ne tessék nekem lelőni a poént... Hagy döntsem el magam, min lepődöm meg és mitől áll el a lélegzetem. Mellesleg, miként általában, úgy jelen esetben sem lepődtem meg semmin, mi több, légzési nehézségeim sem jelentkeztek. A hidegnek a hátamon való futkosásáról pedig nem is beszélek...

Mindig is csodálattal néztem a táncprodukciókat. Máig sem tudom felfogni, hogy képesek az előadók a lépéssorozatok, mozdulatok egymásutániságát megjegyezni. Ugyanígy vagyok a műkorcsolyázókkal, tornászokkal is... (Megjegyzem, számomra meg az nem jelent különösebb nehézséget, hogy akár egy több mint két órás oratórium rám eső szólamát kotta nélkül énekeljem...)

Mivel a táncművészet terén semmiféle különös hozzáértéssel nem rendelkezem, azt hiszem, bátran állíthatom, az átlag nézőt személyesítettem meg. Mint ilyen, az előadást kicsit hosszúnak tartottam. Számomra a számok közötti eltérések nem tűntek ki annyira, hogy 4-5 szám után ne az legyen az érzésem, ezt már láttam... Az előadás két részes volt, amitől - no meg a félórás késéstől az elején - időben is meglehetősen elnyúlt a program. Némi változatosságot az élő zene jelentett számomra. Említésre méltó az is, hogy a második részben a táncprodukciók nem csak a hagyományos ír népzenén, hanem barokk, pop, rock, musical és más nemzetek népzenéjén alapultak. Ebben a blokkban Brahms 5. magyar táncára és Monti Csárdására is készült koreográfia.

Summa summarum: Nem leszek soha egy tánc-fan, de olykor szívesen megnézek egy-egy ilyen produkciót is.

---

Apropó...
Többször - legutóbb az előadás közben - elmélkedtem már azon, mennyire különös, hogy a nemzetközi viszonylatban is ismert, jellegzetes magyar zene mennyire nem magyar.

• A verbunkost a 19. században a magyar népzenével azonosították, pedig már a szó eredete is német!
  (Werbung, e = toborzás, hirdetés, reklám, leánykérés)
• A Rákóczi-induló - amellyel a Kossuth Rádió mind a mai napig a műsorát kezdi hajnalban - pedig voltaképpen Hector Berlioz (1803-1869) francia zeneszerző Faust elkárhozása című művének egy része...
• Romantikus nemzeti zeneszerzőnk Liszt Ferenc (1811-1886), a Magyar fantázia, a Magyar rapszódiák és szintén egy Rákóczi-induló alkotója épp hogy csak törte a magyar nyelvet.
• Ifjabb Johann Strauss (1825-1899), a Cigánybáró komponistája osztrák.
• Johannes Brahms (1833-1897) - kinek 21 magyar tánca oly közismert - német zeneszerző.
• A szintén meglehetősen jól ismert Csárdás szerzője Vittorio Monti (1868-1922) olasz nemzetiségű.

Kiosztották az ÉV JÁTÉKA díjat

1979 óta kerül sor minden évben a Spiel des Jahres (Az év játéka), a német játékkritikusok

díjának kiosztására. Az idén - immáron 28. alkalommal - július 17-én Berlinben került sor az eseményre.

A jelöltek az alábbi játékok voltak:

• Aqua Romana - Martin Schlegel
  (2-4 játékos; Queen Games)
  vízvezeték építés az ókori Rómában
  
• Blue Moon City - Reiner Knizia
  (2-4 játékos; Kosmos)
  Blue Moon lerombolt városának újjéépítése
  
• Mach 4 - Jürgen P. K. Grünau
  (2-4 játékos; Kosmos)
  absztrakt stratégia
  
• Seeräuber - Stefan Dorra
  (3-5 játékos; Queen Games)
  egy kis kalózkodás
  
• Thurn und Taxis - Karen & Andreas Seyfarth
  (2-4 játékos; Hans im Glück)
  postakocsihálózat építés

A zsűri döntése alapján

a díjat a 2006. évben a
Thurn und Taxis
nyerte.

A szerzőpáros férfi tagja, Andreas Seyfarth számára nem újdonság ez a dicsőség, hiszen ő az alkotója az 1994-ben már hasonló díjat nyert Manhattan nevű játéknak. Az sem elhanyagolható körülmény, hogy az ő neve fémjelzi a BoardGameGeek társasjátékportál ranglistája szerint listavezető Puerto Rico (2002) nevű játékot is.

A zsűri különdíját nyerte

• fantázia kategóriában
  Schatten über Camelot - Serge Laget & Bruno Cathala (Days of Wonder)
• komplex játék kategóriában
  Caylus - William Attia (Ystari Games)

Szubjektív
A jelölt játékok közül hárommal (Blue Moon City, Seeräuber, Thurn und Taxis) is volt szerencsém játszani.
Knizia hozta a formáját, egy nagyon szép köntösbe bújtatott absztrakt játékkal állt elő. Az alapul szolgáló kártyajátékot nem ismerem sajnos.
A Seeräuber kellemesnek tűnik, de sajnos nem jó szabályokkal játszottunk, így feltétlenül ki kell még próbálnom. Úgy látszik, Stefan Dorrának nagyon nem akar összejönni egy díj...
Thurn und Taxis... hmm...
A szabályok egyszerűek, könnyen érthetőek, elmondásuk nem tart tovább 10-15 percnél (+). Egy újonc is hamar belejön a játékba, nem ritkán még nyer is. A grafika igen szép (+), mégis helyenként az áttekinthetőség rovására megy (-). Az élet azonban nem fenékig tejfel, hát még ez a játék... Az eredetiséget erősen hiányolom (-). A játék erősen emlékeztet a 2004. év díjazottjára, a Zug um Zugra. Sajnálatos módon az interaktivitásnak nyoma sincs (-). Egy átlagos játékos - aki nem optimalizálja minden egyes tevékenységét hosszas számolgatásokat követően - köre során nincs igazi döntési helyzetben: a rendelkezésre álló kártyaválaszték szinte teljes egészében meghatározza a tevékenységét. Ennek folyománya, hogy a fordulók gyorsan (+), ámde kicsit monoton módon (-) követik egymást. Egyszer sem éreztem semmiféle feszültséget a játék során (-). A győzelemhez egyféle út vezet (-), így minden egyes partiban csak a láncok létrehozásának sorrendje változik. Összbenyomás: 7/10
Félreértés ne essék, nem azt állítom, hogy a játék nem jó. Lehet, hogy én támasztok túlzottan magas elvárásokat egy ilyen díjjal kitüntetett játékkal szemben?

Hegedűs a háztetőn

Július 7-én, - nem éppen stílusosan - péntek este a Margitszigeti Színpadon a Szegedi Nemzeti Színház vendégjátékában néztem meg egyik kedvenc musicalemet, a Hegedűs a háztetőn-t. A filmet (1971) több mint 20-szor láttam, szinte minden kockáját magam előtt látom, a hangfelvételt rongyosra hallgattam, szinte minden taktusa a fülemben cseng. Topol alakítása és Norman Jewison rendezése annyira zseniális, hogy nehéz fába vágja a fejszéjét, aki erre vállalkozik. És bizony az a fejsze ki is szokott csorbulni az előadás végére... Jelen esetben sem történt ez másként. Bessenyei Ferenc alakítása az Operett Színházban (1973, 1985, 1992; a legutóbbi színpadra vitelt nem láttam) az első alkalommal kiváló volt, az idő multával egyre jobban ripacskodva játszotta már a szerepet, mígnem sikerült eljutnia a szmokingos, csokinyakis előadásig, ahol aztán már tartalom és forma egységéről a legkevésbé sem lehetett már beszélni... Úgy vélem, a szegediek bicskája szintén beletört ebbe a kemény fába. Gregor József - kiről kórista múltamból vagy egy tucat közös koncertnek köszönhetően igen kellemes emlékeim vannak, illetve sokszor láttam színpadon is a 70-es években - alakítása énektechnikailag nagyon jó, színészi alakítása ugyanakkor nem volt igazán meggyőző számomra. Úgy érzem, ehhez a szerephez nem elég jó színésznek és/vagy énekesnek lenni. Erre a szerepre "születni kell". Nagyon sajnálom, hogy Hofi Gézával csak hangfelvétel készült, és nem játszotta színpadon ezt a szerepet. Leginkább róla tudom elképzelni, hogy alakítása hiteles lett volna. A további szereplők közül a Hódelt játszó Márkus Judit volt az, akinek énektechnikája megütötte a normát. A többi szereplő a "futottak még" kategóriába tartozik nálam. Nem tudom, hogy a pénzszűke vagy valami fergeteges rendezői koncepció eredménye volt-e, hogy a kórus "civil" ruhában császkált be a színpadra, mindig a háttérben maradva. Ez azt az benyomást keltette bennem, hogy ők nem résztvevői a darabnak, csak segítenek szegény szereplőknek, mert ők egyedül nem győzik hanggal...

Summa summarum: remélem, hogy az előadás nem okozott maradandó sérüléseket, és idővel elsüllyed a "felejthető" kategóriában.

---

Nem mulaszthatom el, hogy meg ne említsek a magyar szövegben fellelhető két bakit. (Alaposabb szemlélődés után nyilván többet is lehetne találni...) Az eredeti angol szöveg Wolf Lázár foglalkozásának megjelölésére a butcher szót használja. Édes anyanyelvünk ugyanakkor annyira gazdag, hogy több szavunk is van a húsfeldolgozással foglalkozó szakemberekre. Azt viszont már kevesen tudják, hogy a hentes és mészáros szavak nem szinonimái egymásnak!

Nézzük csak, mi is áll a Magyar értelmező kéziszótárban (Akadémiai Kiadó, 9. kiadás, Budapest, 1992):

• hentes: sertés levágásával, feldolgozásával (és húsáru árusításával) foglalkozó, ill. erre képesített szakember | nép böllér
• mészáros: szarvasmarha, juh és ló levágásával és húsának kimérésével foglalkozó iparos (v. ö.: sakter [jidd]: izraelita metsző; sakterol: háziállatot izraelita rítus szerint levág)
  

Nos, miként az látható, a két mesterség jellegét tekintve meglehetősen hasonló, mégsem ugyanaz. Hajdanában, amikor egy húsfeldolgozó iparos boltjára az volt kiírva: hentes és mészáros, az azt jelentette, hogy nála mindenféle hús kapható. Fentiek ismeretében ugye belátjuk, hogy az ortodox zsidó Wolf Lázár - holott a szöveg két-három alkalommal is hentesként említi - sertéssel nem sűrűn foglalkozott!

Az is szerfelett valószínűtlen, hogy ez a közösség a Szentírást a görög Biblia néven említse, holott a darabban erre is van példa.

Azt már csak lábujjhegyen merem megemlíteni, hogy neves szövegírók ide vagy oda, de ebben a darabban még a rím kedvéért sem emlegetnék egy kalap alatt saktert és baktert.