Régen írtam. Pedig akartam. Aztán valahogy mindig akadt valami fontosabb. Vagy éppen nem voltam abban a hangulatban. Így utólag viszont már minden annyira eltompult. Eltompultam én is. Egyre kevesebb dolog tud igazán lázba hozni. Csak az igazi értékek, mint például a zene. Mindennapos tevékenységemmé vált megint a zenehallgatás. Ki tudja, meddig tehetem még? Hát belehúztam. Egyre kevesebbet nézek tévét, akkor is inkább csak alszom a készülék előtt. Az utóbbi hónapokban amúgy is jóval többet alszom, mint korábban. Nem tudom, mi az oka. Nem örülök neki. Még mindig az a véleményem, hogy minden alvással töltött perc elfecsérelt idő, amit hasznosabban is el lehetett volna tölteni. Vagy ha úgy tetszik, önkívületben töltött idő, amikor nem vagyok ura saját magamnak. Márpedig ezt az érzést soahsem szerettem.
Sok minden történt, amit már nem fogok visszamenőleg részletesen megírni, de azért egy két dolgot megosztok a közzel. Kikívánkozik belőlem, mert megint nincs kivel szót váltani (és szót érteni).
Voltam tavasszal egy kellemes hétvégi kórustáborban a kiskórussal, Szolnokon egy másikban az Énekel az ország mozgalom keretében. A koncert (Brahms: Német Requiem) is remek volt a MÜPA-ban. Talán ennek hatására értékeltem át álláspontomat az énekléssel kapcsolatban is. Megszűntettem aktív tagságomat a kis kórusban (nehéz szülés volt, voltaképp nagyon sajnálom), és több produkció erejéig is tervezek visszatérni a nagyba (ahol sok minden nem változott, ami miatt anno abbahagytam az aktív éneklést 
Tanítottam két hónapot az Egészségügyi Főiskolán. Nagyon élveztem, annak ellenére, hogy a körülmények meglepőek, a követelmények finoman fogalmazva vitathatók voltak. Volt egyéb munkám is, de abból végül több volt a bosszúság és a veszteség, mint az öröm és a haszon.
Most úgy állok hozzá ezekhez a dolgokhoz, hogy legalább a szándék megvan. Erre is, másra is.
Nyelvtanulási terveimet sem adtam fel. Nem kizárt, hogy ismét egy új nyelv, a jiddis elsajátításába kezdek. Persze az anyagiak itt is nagy szerepet játszanak, pedig ez a kurzus aztán igazán nem mondható drágának. A hébert megpróbálom önállóan folytatni, bár ismerve magam, abból nem lesz semmi. 
Drasztikusan csökkent a játék iránti lelkesedésem. Pontosaban szólva szinte alig járok klubba. Az egyesületből pedig végképp kiábrándultam, na nem mintha igazán hittem volna benne valaha is. Magát a játékot még mindig szeretem, olvasgatok a témában, naponta játszom a neten. Megváltozott az ízlésem e téren is. Egyre inkább az egyszerű, rövid játékokat szeretem, a nagy lélegzetvételű stratégiai játékokat pedig egyre kevésbé. Talán épp ezért lohadt le a lelkesedésem a klubbok iránt. Szívesen bridzselnék, de nincs hol, nincs kivel.
Gőzerővel törekszem arra, hogy ne hagyjam úrrá lenni magamon a helyzetemből adódó egyre erősebben és gyakrabban felbukkanó depressziós érzést. Úgy gondolom, embertársaim jelentős része már rég a pszichiátrián lenne. Én még mindig nem tartok itt. Nagymértékben segít ebben az a néhány filozófiai irányzat (racionalizmus, sztoicizmus, cinizmus, pragmatizmus), amelyet oly közelállónak érzek magamhoz. Remélem, bírom még ésszel és erővel, ha mással nem is. A pénz elfogyott.
Bejegyzések
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése