Mese az együgyű szolgáltatóról

Hol volt, hol nem volt, volt nekem egy munkám...
Kimondhatatlanul szerettem, nagyon örültem neki. Így utóbb visszatekintve azt kell mondanom, hiba volt.

Egykor úgy álltam a munkához, hogy csak olyat végzek, amihez érzésem szerint értek, és amit szeretek is. Az ilyet viszont időt és energiát nem kímélve hallatlan lelkesedéssel végeztem. Később rá kellett jönnöm, ez nem lehet mindig így. Akkor volt barátom azt tanácsolta igen bölcsen, fogjam fel a dolgot olyankor úgy, hogy eladom az időmet. A tanács bevált, legalábbis egy ideig.

Arra a helyzetre, ami e projekt kapcsán állt elő, senkinek nem volt olyan tanácsa, amit képes lettem volna megfogadni. Kezdetben úgy éreztem magam, mint a nyuszi, akit mindenképpen pofán vernek, akár van rajta sapka, akár nincs. Akármit csináltam, az úgy nem volt jó.
Ügyfelemet a legcsekélyebb mértékben sem érdekelte, mire szerződtünk. Csak az érdekelte, hogy végezzem el azt a munkát, amiről úgy gondolja, az az én dolgom. Mint megtudtam, a szerződés nem mérvadó, mert az pusztán azért olyan amilyen, mert én megzsaroltam cégüket és rájukerőltettem akaratomat. Ők pedig csak azt mondták, okos enged, szamár szenved. (Ők már akkor tudtak nyilván valamit, amire én csak a történet csattanójaként jöttem rá.) A szerződést záró szokásos - a felek mint akaratukkal mindenben egyezőt - záradéka is csak formaság volt.

Audiatur et altera pars. - mondták a régi rómaiak, és nagyon igazuk volt. Nem vitatom egy percig sem, hogy beszámolóm egyoldalú, és nem sokat ér a másik fél álláspontjának ismerete nélkül. Mégis, a tények makacs dolgok. Én a saját álláspontom kialakítása és érvényesítése során egy percig sem szakadtam el azoktól, miként maximálisan igyekeztem eleget tenni annak, hogy a felek nézeteltéréseiket elsődlegesen tárgyalásos úton rendezik. Kudarcot vallottam. Kudarcot vallottam, mert megrendelőm saját - leginkább vélt - sérelmeit mindig utóbb hánytorgatta csak fel, menet közben nem. Kudarcot vallottam, mert - mint megtudtam - rugalmatlan vagyok. Megrendelőm - saját elmondása szerint - csak olyan szolgáltatókkal szeret dolgozni (dolgoztatni), akik lesik minden óhaját és szeszélyét, és nincs más vágyuk, mint annak maradéktalanul eleget tenni. Mea culpa, én tehát valóban rugalmatlan vagyok, aki hűen ragaszkodik a szerződés tartalmához, és maradéktalanul betartja azt. Ennek folytán elveszítettem megrendelőm bizalmát (ami szerintem sose volt), és elveszítettem azt a korábbi egyéb munkalehetőséget (ami viszont nagyon is volt), mely lényegesen kevesebb fáradsággal, ám nagyobb örömmel és nem utolsó sorban bevétellel járt. Azt ugye mondanom sem kell, hogy a két munkának az ég világon semmi köze egymáshoz. Amit nem tudok megítélni, az az, hogy mekkora szerepe van mindebben annak a projektvezetőnek, akinek tevékenysége, akinek nyilatkozatai meglehetősen homályosak ugyanakkor szerfelett ellentmondásosak. Az bizonyos, hogy én kizárólag vele álltam kapcsolatban. Kollégái, kik - állítása szerint - már csak lenézően gondolnak vissza egykori hőn szeretett oktatójukra, valamint a cég döntéshozói kizárólag rajta keresztül, az ő előadásában értesültek a történtekről. Amit viszont meg tudok ítélni, az az, hogy a cég döntésének alapja ennek a projektvezetőnek a sértett önérzete által átfűtött interpretációján alapszik, máson - szintén saját elmondása szerint - nem is alapulhat. Személyiségének alakulása kapcsán többször jutott eszembe dr. Bartha András számomra örökbecsű alkotása a Kézikönyv a nők elsárkányosodásáról, avagy hogyan lesz az édes pici habos süteményből hétfejű sárkány. Igaz, esetünkben nem házasságról, csupán munkakapcsolatról volt szó, de azért valahogy mégis...

Kedves gyerekek, a mesének vége. Nekem is.