Abzug!

Amennyire fellelkesültem a kolozsváriak Falstaffján a minap, annyira letörtem az Erkel Színház november 4.-ei Varázsfuvola előadásán. Mozart muzsikája káprázatos, azzal most sem volt semmi hiba . De ennél sokkal több jót már nem nagyon tudok mondani . Az énekesek teljesítménye az elfogadható szintet alulról súrolta. Ez alól kivételt képezett a Paminát alakító Kele Brigitta, aki gyönyörűen énekelt, illetve a Sarastrot alakító Szilágyi János, aki a legkevésbé sem ütötte meg az elvárható szintet. Ennek oka leginkább az, hogy az énekes nem basszista, hanem baritonista. Abban a hangfekvésben ugyanakkor nem hallottam még, úgyhogy most csak jelen produkciójáról nyilatkozhatom. Sándor Árpád (Papageno) jól (tisztán) énekelt, csak sajnos szinte a darab egészében azonos jelleggel és dinamikával.
A rendezés és jelmez borzalom. Az volt a benyomásom, hogy a rendező a történet meseszerűségét éppúgy hangsúlyozni kívánta, mint a darab szimbolikus voltát. Helyenként mindez már-már paródiába illő jelenetekkel volt fűszerezve. Ezek egynémelyike ötletes volt ugyan, de nem illett bele az egészbe. A stilizált luxori és karnaki oszlopok, a szárnyas napkorong, Sarastro trónusa mind konkrét egyiptomi szimbólumok. Nem értem, miért kellett egyiptomi környezetbe helyezni a darabot. A Sarastro nagyáriájában felemlített isten-házaspár (Osiris, Isis), illetve Monostatos szerecsen volta nem indokolja ezt. A papok jelmeze kis mértékben még Egyiptomra emlékeztetett, de Papageno, a madárember (aki egy trehány módon megkopasztott háziszárnyasra emlékeztetett leginkább), az Éj királynője, valamint a rózsaszín és világoskék tüll szoknyácskába (ah, mi förtelem volt! ) öltözött udvarhölgyei se Egyiptommal, se a mesebeliséggel nem harmonizáltak. Sarastro első színrelépésekor egy szürke ruhát viselt lila köpennyel. Úgy nézett ki, mint Artúr király egy lovagja civilben (páncél és kard nélkül). Az éj királynőjének három udvarhölgyéről kinézetük alapján azt hittem, Verdi Macbethjéből szalajtották őket. A szabadkőműves szimbolikából csak annyi jelent meg, amennyit a szerző elrejtett a zenében. Talán annyira jól sikerült Mozartnak az álcázás, hogy a rendező észre sem vette, miről szól valójában a darab. A világítás - az előző napi előadáshoz hasonlóan - pocsék volt.
Nos, mindent összevéve ez az előadás - finoman fogalmazva - egyáltalán nem tetszett. Szerencsére függetleníteni tudtam magam az előző napi remek produkciótól, s azóta "csak a szépre emlékezem, az első boldog..." előadásra.