Bíró (hangja)
Ezt állapította meg tehát a bíróság a törvény szempontjából az üggyel kapcsolatban. És most, esküdt uraim, hallgassák meg az utolsó instrukciót, amelyet Önöknek adhatok. Az előre megfontolt szándékkal elkövetett emberölés a legsúlyosabb bűntény, amely büntetőügyeket tárgyaló bíróságaink elé kerül. Hallották a tanúvallomásokat és hallották a törvényt, hallották továbbá magyarázatomat arról, hogy abból mi vonatkozik erre az ügyre. Az önök kötelessége most már megpróbálni elválasztani egymástól a tényeket és a képzelgést. Egy ember meghalt. Egy másik ember élete forog kockán. Arra biztatom önöket, hogy becsületesen és megfontoltan döntsenek. Ha alapos okkal kételkednek, akkor azzal a döntéssel jöjjenek vissza, hogy a vádlott "nem bűnös". Ha azonban minden kétség ki van zárva, akkor a vádlottat tiszta lelkiismerettel bűnösnek kell nyilvánítaniuk. Bárhogyan döntsenek is, döntésüknek egyhangúnak kell lennie. Amennyiben bűnösnek találják a vádlottat, a bíróság nem fog kegyelmet gyakorolni. Ebben az esetben kötelező meghoznom a halálos ítéletet. (Fábri Péter fordítása)
Régóta terveztem, hogy megnézem a Nemzeti Színház művészeinek előadásában Reginald Rose Tizenkét dühös ember című kitűnő darabját. A téma szerfelett érdekes. A színmű nyomán készült két film (1957 - fsz.: Henry Fonda, rend.: Sidney Lumet; 1997 - fsz. : Jack Lemmon, rend.: William Friedkin) is remekül sikerült, mindkettőt volt szerencsém látni. A jutányos árú szakmai jegyhez ismét csak legkedvesebb dalostársnőm közreműködésével jutottam (Isten tartsa meg jó szokását!).
Balikó Tamás rendezése meglehetősen hűen adja vissza a darab fokozatosan növekvő feszültségét. A végkifejlet utolsó gesztusai ugynakkor az eredeti szerzői utasítástól számomra érthetetlen okból eltérnek.A 3. esküdt ülve marad. Végül csak ő és a 8. esküdt maradnak a szobában. A 8. esküdt fölveszi a zakóját és odaviszi a 3. esküdtnek az övét. A 3. esküdt föláll. A 8. esküdt fölsegíti rá a zakót.Nos, a "fölsegíti rá a zakót", valamint a "8. esküdt követi, de egy pillanatra megáll az ajtóban és visszanéz" elmaradt. Valójában az történt, hogy a 8. esküdt a 3. esküdt előtt hagyja el a szobát, és a 3. esküdt az, aki magába roskadva még a szobában van.
A 3. esküdt kimegy.
A 8. esküdt követi, de egy pillanatra megáll az ajtóban és visszanéz az üres szobára.
A plexivel "hermetikusan" elzárt játéktérrel nem tudtam igazán megbarátkozni. E megoldás az esküdtek bezártságának átérzését ugyan nem segítette, de a saját kirekesztettségem érzékeltetését annál inkább növelte. Pedig az eredeti darab bizony úgy van felépítve, hogy a nézőnek, mint egy tizenhamadik esküdtnek megvan a maga véleménye, és ő is szavazna valamelyik oldalon. A közönség önnön képének reflexiója sem igazán szerencsés. Ahhoz nem volt elég hangsúlyos, hogy a tudatosságot feltételezzem (ha mégis így volna, akkor sajnos ismét nem értem a magasröptű mondanivalót), inkább a szerencsétlen véletlennek tudom be. Kész szerencse, hogy a "kalitka" túloldalán helyet foglaló nézőket nem lehetett látni.
A színészek kihangosítása csapnivaló. Egy Sokol rádió színvonalán szól a teljes előadás, nélkülözve minden sztereó hatást. A hang minden esetben egy irányból szól, függetlenül a szereplőknek a színpadi helyétől, mozgásától.
Abban a jónéhány jelenetben, amelyben az esküdtek körülülik az asztalt, óhatatlanul az a helyzet áll elő, hogy a szereplők egyik fele a nézőközönségnek háttal ül. Ez ugyan életszerű, de egy színházban nem annyira szerencsés. A másik nézőtérfél ugyanezt tapasztalja, csak ők azokat látják szemből, akiket nézőtársaik hátulról. A magam részéről nagyon értékeltem volna egy olyan megoldást, hogy az amúgy teljesen felesleges szünetben a nézőket rotálják, azaz térfelet váltanak. Így - ha nem is azonos mértékben - mégis csak minden szereplőt látnának szemből is az asztalnál ülve. Ennek hiányában azt fontolgatom, hogy újra meg kellene néznem az előadást a másik oldalról is ahhoz, hogy teljes képet kaphassak.
A színészi alakítások többnyire jók. Vannak szürke eminenciások, mint például Trokán Péter (1. sz. esküdt), vannak remekül megformált karakterek, mint Kulka János (8. sz. esküdt).
Garas Dezső (9. sz. esküdt) szemmel láthatóan nagyon jól van, ez igazán örömteli számomra. Jelen szerepében talán túlságosan is jól van. Annyira fiatalos, hogy a karakter korából fakadó bölcsességnek a nyomát sem érzékeltem alakításában.
Sinkó László játékából számomra nem állt össze a vádlott bűnössége mellett végsőkig kitartó, gyermekében csalódott, elkeseredett apa.
Stohl András sajnos az én szememben elveszítette színészi hitelességét: akármit is játszik, akárhogyan is játszik, én már csak a show-műsorok műsorvezetőjeként tudok rá gondolni. Vártam, mikor szólít fel bennünket, nézőket, hogy szavazzunk sms-ben, bűnös vagy ártatlan-e szerintünk a vádlott. Aztán kis idő elteltével lezárhatta volna a szavazást. E ténykedésében ugyanis lassan felülmúlhatatlan. :(.
Hamvai Kornél fordításában egy szerfelett bosszantó hiba van. A "not guilty" szöveg következetesen "ártatlan" alakban fordul elő, holott az esküdtbíráskodás egyik legfontosabb sajátossága, hogy az esküdtek abban döntenek, a vádlott bűnös-e, vagy nem bűnös. Az ártatlanság kérdésében az esküdtszék nem hoz döntést. A többi nehézséget jelentő szövegrészt nem vetettem össze Fábri Péter fordításával, aki külön lábjegyzetekben utal ezekre.Míg a korábbi színházlátogatás alkalmával az est fináléja egyúttal az est fénypontja is volt, most csak azt mondhatom, a színház utáni kellemes vacsora nagy mértékben emelte az est fényét.
.
.
Megjegyzem, napjainkban biztos nem! Hol van ma már az udvarlásnak, a nemek közötti kommunikációnak ez a módja?* Igaz, a jelmezek sem korunkat sugallják, leginkább a húszas-harmincas évek gengsztereit, 
Ők pedig csak azt mondták, okos enged, szamár szenved. (Ők már akkor tudtak nyilván valamit, amire én csak a történet csattanójaként jöttem rá.) A szerződést záró szokásos - a felek mint akaratukkal mindenben egyezőt - záradéka is csak formaság volt.
). Hogy aztán megérem-e, az már más kérdés.
Bejegyzések
