A nap idézete

2006. november 18., szombat

A hónap mondása, avagy "Anya! Csak egy van!"

Tempora mutantur, et nos mutamus in illis. - Változnak az idők, és mi velük változunk.
(I. Lothar, 795-855 között a frank birodalom névleges császára)

T
empora mutantur, at nos NON mutamur in illis! - Változnak az idők, de mi NEM változunk velük.(Máthé Gábor I. Lothar után szabadon)

Anno 1978Mind a mai napig szó szerint emlékszem egy párbeszédre, ami egy dúltabb pillanatomban zajlott anyám és közöttem. 17 éves (harmadikos gimnazista) voltam.
Én (nagyon ingerülten):
- Vedd tudomásul, hogy az első adandó alkalommal elköltözöm itthonról!!!Ő (nagyon nyugodtan):
- Ezt őszintén remélem is...
N.B. Az első egyetemi év után 1981 októberében nagyanyámhoz költöztem. (Azóta is abban a lakásban lakom.)

Napjainkban...
Kevés dolog szebb a családi életnél... - szokta mondogatni kedves nagybátyám a maga fanyar humorával. Nos, ez jutott eszembe tegnap húga (=anyám) mondását hallgatva, ami azt hiszem, méltán érdemli ki a hónap mondása címet:

Hamarabb leszel te hajléktalan, édes fiam, mint hogy ideköltözz hozzám.

2006. november 5., vasárnap

Abzug!

Amennyire fellelkesültem a kolozsváriak Falstaffján a minap, annyira letörtem az Erkel Színház november 4.-ei Varázsfuvola előadásán. Mozart muzsikája káprázatos, azzal most sem volt semmi hiba . De ennél sokkal több jót már nem nagyon tudok mondani . Az énekesek teljesítménye az elfogadható szintet alulról súrolta. Ez alól kivételt képezett a Paminát alakító Kele Brigitta, aki gyönyörűen énekelt, illetve a Sarastrot alakító Szilágyi János, aki a legkevésbé sem ütötte meg az elvárható szintet. Ennek oka leginkább az, hogy az énekes nem basszista, hanem baritonista. Abban a hangfekvésben ugyanakkor nem hallottam még, úgyhogy most csak jelen produkciójáról nyilatkozhatom. Sándor Árpád (Papageno) jól (tisztán) énekelt, csak sajnos szinte a darab egészében azonos jelleggel és dinamikával.
A rendezés és jelmez borzalom. Az volt a benyomásom, hogy a rendező a történet meseszerűségét éppúgy hangsúlyozni kívánta, mint a darab szimbolikus voltát. Helyenként mindez már-már paródiába illő jelenetekkel volt fűszerezve. Ezek egynémelyike ötletes volt ugyan, de nem illett bele az egészbe. A stilizált luxori és karnaki oszlopok, a szárnyas napkorong, Sarastro trónusa mind konkrét egyiptomi szimbólumok. Nem értem, miért kellett egyiptomi környezetbe helyezni a darabot. A Sarastro nagyáriájában felemlített isten-házaspár (Osiris, Isis), illetve Monostatos szerecsen volta nem indokolja ezt. A papok jelmeze kis mértékben még Egyiptomra emlékeztetett, de Papageno, a madárember (aki egy trehány módon megkopasztott háziszárnyasra emlékeztetett leginkább), az Éj királynője, valamint a rózsaszín és világoskék tüll szoknyácskába (ah, mi förtelem volt! ) öltözött udvarhölgyei se Egyiptommal, se a mesebeliséggel nem harmonizáltak. Sarastro első színrelépésekor egy szürke ruhát viselt lila köpennyel. Úgy nézett ki, mint Artúr király egy lovagja civilben (páncél és kard nélkül). Az éj királynőjének három udvarhölgyéről kinézetük alapján azt hittem, Verdi Macbethjéből szalajtották őket. A szabadkőműves szimbolikából csak annyi jelent meg, amennyit a szerző elrejtett a zenében. Talán annyira jól sikerült Mozartnak az álcázás, hogy a rendező észre sem vette, miről szól valójában a darab. A világítás - az előző napi előadáshoz hasonlóan - pocsék volt.
Nos, mindent összevéve ez az előadás - finoman fogalmazva - egyáltalán nem tetszett. Szerencsére függetleníteni tudtam magam az előző napi remek produkciótól, s azóta "csak a szépre emlékezem, az első boldog..." előadásra.

2006. november 3., péntek

Bravissimo!

Kedves csoporttársnőm jóvoltából ismét operajegyhez jutottam (Csak ismételni tudom magam: Isten tartsa meg jó szokását...). A Kolozsvári Magyar Opera vendégjátéka keretében Verdi Falstaffját adta elő november 3-án az Erkel Színházban. Az előadás minden várakozásomat felülmúlta. Verdi e remeke az előadókat és a közönséget egyaránt próbára teszi. A nehézségekből igazán nem sokat éreztem, és azt a keveset, amit észrevettem, azt is pillanatok alatt feledtette a gördülékeny, szórakoztató előadás. A szereposztás remek. Egyetlen aggályom az volt, hogy az énekesek egyike-másika olykor nem tudta keresztülénekelni a nagylétszámú rezesbandát. (Ezzel a problémával azt hiszem nem csak a kolozsvári művészek küzdenek.) Az énekesek szinte hibátlan, színészi alakítása pedig egészen kiváló volt. Minden elismerésem a karmesteré és a zenekaré, élen a rézfúvósokkal.
A rendezéssel, díszlettel és jelmezzel - lassan azt kell hinnem, szokás szerint - nem tudtam megbarátkozni. Úgy látszik, a konzervativizmus már annyira eluralkodott rajtam, hogy sem a 19. századi jelmezre, sem az azzal egy cseppet sem harmonizáló, barokkra emlékeztni vágyó förtelmes díszletre, sem a homloklámpával a fejükön bóklászó szellemekre nem voltam vevő. A világítás nem tudom, mennyire volt a rendezői koncepció része, de szerintem csapnivaló volt.
Mindezek ellenére - hála az előadógárdának - igen jól szórakoztam. A mai pozitív benyomások után izgatottan várom a holnapi Varázsfuvola előadást.