A nap idézete

2012. július 5., csütörtök

Qusque tandem?

Mert ki viselné…
A hivatalnak packázásait,
S mind a rúgást, mellyel méltatlanok
Bántalmazzák a tűrő érdemet:
Ha nyugalomba küldhetné magát
Egy puszta tőrrel?


W. Shakespeare: Hamlet
(fordította: Arany János)

Annyiszor higgadtam már le, mielőtt billentyűzetet ragadtam volna, hogy megírjam, mi bánt. Ebben a kánikulában viszont képtelen vagyok lehűlni., úgyhogy elérkezett az idő, hogy megírjam végre ezt a történetet is.
Mindenek előtt leszögezem: én híve vagyok egy egészséges mértékű bürokráciának, mert úgy vélem, csak akkor lehet hatékonyan dolgozni, ha a szükséges adatok rendelkezésre állnak és rendezettek. Ellenkező esetben pusztán idő kérdése, mikor lesz úrrá a káosz minden felett és mikor omlik össze minden.
Ami viszont nálunk folyik, az az én (és Hamlet) tűréshatárán messze túl van már. Két példát említek.
Egyik kedvenc tevékenységem, hogy évente úgy 6-8 alkalommal különböző nyomtatványokat töltök ki kézzel 2-3 példányban. A minap éppen egyet pótlólagosan, ámde sürgősen; csak emiatt kellett bemennem a gyárba ebben a remek időben. Van ugyan nekünk SAP rendszerünk, de ha más nem, több tucatszor megadtam már ezeket az adataimat. Mégis, minden alkalommal nekem − és persze többszáz munkatársamnak − kell kitöltenem ezeket a papírokat. A kitöltésre történő felkérés a tápláléklánc csúcsáról, azaz a hivatali hierarchia csúcsáról indul: levél az intézetvezetőknek, akik aztán továbbítják azt az adminisztrátornak, majd ők még tovább passzolják a dolgozónak. Minthogy nálunk két adminisztrátor is van, a mi esetünkben még beékelődik egy lépés, melynek során az egyik adminisztrátor továbbküldi a levelet a másik adminisztrátornak. Az adminisztrátor közreműködése itt véget is ért. Na jó, volt már rá precedens, hogy ő nyomtatta ki a nyomtatványt, nem nekem kellett. De az, hogy ő töltse ki az űrlapot, a dolgozó pedig csak aláírja, az sajnos elképzelhetetlen.



A kitöltők szintje, ahol én is vagyok, nem látszik a képen
A nyomtatványokat olyan formában kapjuk, hogy azokat géppel nem lehet kitölteni, így aztán minden példány külön munka. Egészen meglepett, hogy legutóbb a munkáltató adatai (név, cím, adószám) legalább előre be voltak írva (persze géppel), így azt nem kellett minden dolgozónak beírnia. Úgy látszik, van azért némi fejlődés. Azt már tudomásul vettem, hogy az elektronikus aláírást soha nem fogjuk általánosan bevezetni ebben az országban, hiszen az túlságosan leegyszerűsítené a dolgokat.
Volt idén egy meglepő kivétel is: egy munkára külön szerződést kellett aláírnom a munkáltatómmal. Mentem a megbeszélt időpontban, vittem magammal az összes papíromat (születési anyakönyvi kivonat, érettségi bizonyítvány, diploma, nyelvvizsga-bizonyítvány, munkakönyv, hatósági erkölcsi bizonyítvány, halotti anyakönyvi kivonat, stb.), ahogy eddig is kellett. Az illetékes semmit nem kért tőlem, csak elém tette a kitöltött szerződést, hogy írjam alá. Felocsúdva a döbbenetből, meg is kérdeztem: − Hát ezekre a papírokra nincs szükség? Mire az ügyintéző azt válaszolta: − Minek? Hiszen minden adata benne van az SAP rendszerben! No, itt esett le igazán az állam. Na nem e tény hallatán, hanem azért, hogy ezek szerint igenis hozzá lehet férni ezekhez az adatokhoz, és bizony meg lehet oldani, hogy csak aláírni kelljen a papírokat, ami ellen persze semmi kifogásom. Sejtésem beigazolódott, hogy csak hozzáállás és/vagy hozzáértés kérdése, hogyan zajlanak az ilyen dolgok. Arról nincsen tudomásom, hogy más részlegeknél is így zajlanak-e a dolgok, vagy ott kicsit tevékenyebbek az adminisztrátorok. Arról viszont van, hogy szeretett nagybátyám − T. N. C. B. H − felesége hosszú időn keresztül volt adminisztrátor hasonló munkahelyen,
A másik unaloműző tevékenységem, amikor saját magam kell készítsek kétszer egy évben összesített kimutatást a tervezett és az elvégzett munkámról. (Volt idő, amikor legalább a tervezettet előre kellett leadni.) Erre is van persze az SAP-től független önálló számítógépes rendszer, amiből mindez kinyerhető lenne, kellő hozzáértés és jogosultság birtokában persze. De nem. Mindenki maga készíti el a kimutatását, és persze Excelben. Ezt a rendszert amúgy csak töredékében tudom kihasználni, minthogy a számomra szükséges adatokat valaki a tápláléklánc felsőbb szintjén nem rögzíti (heyette Excel és pdf fájlok vannak csak), nekem pedig nincsen jogosultságom arra, hogy a saját adataimat bevigyem.

Félreértés ne essék: nem az időráfordítással van a problémám, hanem az elvvel. Pontosabban az elvtelenséggel. Azzal, hogy a világon senkit nem érdekel, hogyan lehetne dolgokat hatékonyan megoldani. A munkát egyszerűen mindenki, aki megteheti, tovább tolja, és tojik rá, hogy ez mennyi többletet jelent a rabszolgáknak.

Tudom, nem egyedülálló ez a jelenség. Ez persze engem egy cseppet sem vigasztal.
Előző munkahelyemen olyasmi történt, ami talán felülmúlhatatlan: minthogy nekem magamnak nem volt felhatalmazásom arra, hogy osztályvezető szintű emberekkel levelezzek, először írnom kellett egy levelet a saját felettesemnek, amiben le kellett írnom, mi az a kérdés, amit neki fel kell tennie egy másik vezetőnek. Ez úgy történt, hogy egyszerűen továbbította a levelemet. A címzett − semmit nem értvén a dologból (dologhoz) − továbbította a levelet egy beosztottjának, aki hatáskör híján − szintén továbbítva − egy másik osztályhoz fordult. A másik osztály ügyintézője továbbította a levélváltást a saját felettesének, aki még tovább küldte nekem, mondván, hogy nem érti, és kér, világosítsam fel. Így tehát a hatodik körben visszakaptam a saját levelemet, kiegészítve azzal a pár mondattal, amiben a közbeiktatott címzettek továbbtolták az ügyet. Mindehhez megközelítőleg egy hétre volt szükség. Így is lehet. Csak nem érdemes…

Enhanced by Zemanta