A nap idézete

2010. április 18., vasárnap

Ámítástechnika, fekete mágia…

Ha egyetlen dolgot vihetnék magammal egy lakatlan szigetre, az egy számítógép lenne, természetesen Internet kapcsolattal... Ha függő nem is vagyok, de tessék belátni, egy olyan egyedülálló, egyedül élő ember számára, mint én, ez az egyik legkézenkfekvőbb mód arra, hogy kommunikáljon a világgal. Leggyakoribb hétvégi elfoglaltságom, hogy internetezek, közben fél szemmel nézem a TV-t, pihentetem a lábaimat. Épp ezért vagyok oly igen nagyon feldúlva, amikor ebben akadályoztatva vagyok. Márpedig most ismét ez a helyzet.
Van nekem két számítógépem. Egy desktop, és egy notebook. Csakhogy ismét besz@rt az Internet kapcsolat, pontosabban nem kap feszültséget a router. Az, hogy egy ilyen adapter egy évet sem bír ki - volt már csere ugyanis az elmúlt egy éven belül -, az szerintem vérlázító. Tettem néhány kísérletet arra, hogy a router kiiktatásával a két gép bármelyikén közvetlen kapcsolattal érjem el az Internetet, de kellő hozzáértés hiányában próbálkozásom kudarcba fulladt, valami "nincs IP-cím" üzenetet kaptam. Feladtam. Most szomszédolok, ha másért nem, hát azért, hogy ezt az írást közzétegyem, és kiírjam magamból a mérgemet.
Az egy dolog, hogy én nem értek a számítógépekhez, hogy nem értek a Windows, a hálózat, és egyéb hasonlók beállításához. Nem ez a gond. A gond az, hogy azok a magukat szakembernek vallók sem értenek hozzá, akik amúgy még pénzt is kapnak a fekete mágiáért, amit űznek.
Az otthoni gépeim beállítását egy időben egy ismerősöm végezte. Ő abba a hozzá nem értő kategóriába tartozott, akinek megvolt a kellő bátorsága ahhoz, hogy hozzányúljon azokhoz a beállításokhoz, amikhez én nem merek. Iszonyatosan rossz hatékonysággal, hosszú-hosszú órák próbálkozásai árán végül sikerült egy működő rendszert felállítania. Volt azon DOS-Box, Virtual Box, Linux, Vista, Windows 7… A két gép látta egymást, renben volt a VNC, a VPN. Csak ámultam-bámultam. Igaz, bizonyos játékaimat nem tudta működésre bírni, de hát ne legyen az ember telhetetlen... Tényleg nagyon örültem neki. És még pénzt sem fogadott el. (Ez volt az én nagy bajom. Sokkal szívesebben fizetem meg valakinek a szakértelmét, munkáját, és utána élvezem a számítógépeim nyújtotta örömöket.) Aztán egy szép napon "felmondott" a jóasszony. Talán elunta, hogy folyton hatékonyságról, eredményorientáltságról beszéltem neki. De hát nem tudok kibújni a bőrömből. Felőlem valaki éveket is fordíthat arra, hogy a számítógépeimmel foglalkozik, ha egyszer a végeredmény nem az, hogy minden úgy működik, ahogy szeretném, akkor pusztán a ráfordított időt nem fogom tudni annyira értékelni... Ott maradtam egy majdnem kész rendszerrel, amit nem tudtam igényeim szerint használni. Szegény ember vízzel főz, és maga fekszik bele... Így én is beértem azzal, ami volt. Egészen addig, amíg el nem jött a "kék halál". A desktop gép úgy összeomlott, hogy elindítani sem lehetett. Szerencsére ott volt még a notebook, legalább internetezni tudtam, még ha egy csomó fontos fájlomhoz nem is tudtam hozzáférni.
Aztán megkértem az egyik kollégámat, aki még nem égett le nálam, ugyan rakná helyre a gépet. Addig sikerült eljutnia, hogy megmentette a dokumentumaimat, majd újratelepítette az operációs rendszert. Így már be tudtam kapcsolni a gépet, és minimális szinten ismét megkezdhettem a használatát. Persze minden korábbi csoda odalett. Mind a mai napig ez a helyzet, hiszen én magam nem tudok ennél tovább lépni. Azóta is gyakorlatilag csak a notebookot használom, ami ugyan lényegesen lassabb az asztali gépnél, de legalább működik…
A munkahelyemen sem jobb a helyzet, sőt! Olyan helyen dolgozom, ahol nap mint nap "nagytudású  ámítástechnikusok" társaságában vagyok, igen jól látom, hogy is mennek a dolgok. Sejtésük sincs a dolgokról. Próbálkoznak, próbálgatnak, amíg véletlenül el nem találják a helyes megoldást, vagy meg nem únják a dolgot, és azt nem mondják, hogy "sajnos ezt a problémát nem lehet megoldani". Közben persze áll a gép, a felhasználó nem tud dolgozni, csak szentségel, vagy tűr birka türelemmel.
A saját munkahelyi gépem is összeomolott pár hete. Újratelepítették. Személyesen a főnököm. Azóta úgy van beállítva a profilom, hogy a dokumentumaimat, képeimet nem érem el közvetlenül, egy nyamvadt fejhallgatót sem tudok csatlakoztatni, minthogy egy árva hangot nem ad ki magából a jószág. A munkámhoz használt szoftverek egy része nincs újratelepítve. A helyesírás ellenőrző ha hibát talál, minden szót nagy kezdőbetűre akar kicserélni... Hiába jeleztem a problémákat, senki nem foglalkozik velem. Akinek ez valójában a feladata lenne, meg sem próbálta, annyira nem ért hozzá. Az a kollégám pedig, aki az otthoni gépemet újra működésre bírta, legalább megpróbálta. Neki "csak" nem sikerült megoldani a gondjaimat.
Nos, ilyen körülmények között használom a gépeimet. Minthogy sarlatán kollégáimhoz inkább nem fordulok, a jövő héten megpróbálok venni egy mobil Internet kártyát a notebookomhoz, a desktop gépet pedig szüleimnek ajándékozom és lemondom az otthoni előfizetésemet. Nincs jobb ötletem. De egyet mondhatok: ez, ami itt folyik, egyszerűen szánalmas