A nap idézete

2008. december 11., csütörtök

Másodikak először

Mi lehet jobb egy szakmai jegynél? Hát egy tiszteletjegy! Nos, ismét abban a kóvedben volt részem, hogy tiszteletjegyet kaptam a Dohnányi Zenekar Universitas bérletének harmadik koncertjére. Élemedett koromnál fogva nem igazán vagyok már nyitott az újdonságokra, mégis, a koncert meghallgatása mellett döntöttem, holott a műsoron szereplő két darab egyikét sem volt szerencsém még hallani korábban. Nos, a döntés helyesnek bizonyult. Úgy Rahmanyinov II. zongoraversenye, mint Csajkovszkíj II. ("Kis orosz") szimfóniája nagyon tetszett.
Hollerung mesternek nem kis erőfeszítésébe került, hogy rábírja együttesét, kövesse Bogányi Gergely kétségtelenül energikus és virtuóz, bár helyenként rapszodikus játékát. Minden jó, ha a vége jó: szólista és zenekar egyszerre értek a célba... A lelkes közönséget a szólista Chopin cisz-moll etűdjével ajándékozta még meg a szünet előtt.
Kíváncsi lennék egy statisztikára Csajkovszkíj hat szimfóniájának játszottságát, népszerűségét illetően. Lehet, hogy csak nekem tűnik úgy, hogy a 4-5-6. szimfónia viszi a prímet, de egy biztos: az első három szimfóniát sosem hallottam még. Valahogy az volt az érzésem, talán az első három a szerző méltán feledett művei közé tartozik. Hát ami a másodikat illeti, most már bizton tudom, tévedtem. A helyenként már a huszadik századot megelőlegező, ukrán népi dallamokra épülő muzsika a fergeteges körtánc-fináléval magával ragadó.

Örömmel konstatáltam, ez a kiváló ár/érték arányú este is kellemes kikapcsolódást jelentett a mindennapok fárasztó taposómalma közepette.

1 megjegyzés:

  1. Volt egy kollégám, karvezető, aki mesélte egyszer, hogy volt egy hangversenyen, ahol a tuba győzött. Előbb ért célba, előbb fejezte be a hangversenyt. Betegség miatt a zongorista helyett beugrott egy másik, aki nem ismerte a darabot. Nem voltak túl gyakorlott zenészek, elcsúsztak egymás mellett, és egyszer csak a tubás a kotta végére ért. A zongorista pedig még nem.

    VálaszTörlés