A nap idézete

2011. január 31., hétfő

A nirvána még messze van

Elöljáróban
Munkáltatóm a korábbiakban sajnálatát és enyhe rosszallását fejezte ki azért, amiért nincsen egyetemi végzettségem, csak főiskolai. Arról már nem is beszélek, mi mindentől esem el azért, amiért nincsen tudományos minősítésem


Ma délelőtt bő három órát töltöttem munkahelyemen az alábbi − pironkodva látom be, minimum kisdoktorit igénylő − tevékenységgel:
A számítógépes (webes!) adatbázisból az előírások értelmében ki kellett nyomtatnom néhány dokumentumot, egész pontosan 169 oldalt. A nyomtatási folyamat hihetetlenül egyszerű: az adatbázisban kiválasztom a megfelelő parancsot (x dokumentum nyomtatása), mire a jól ismert ablakban választhatok a megnyitás és mentés közül. A megnyitást választom, és már csak idő kérdése, hogy az adott pdf dokumentum megnyíljon. Innen kezdve már csak egy-két kattintás, és a nyomtató máris zümmögni kezd. (Minthogy − mint arról legutóbb írtam − nincs lehetőségem a gépre szoftvert telepíteni, így arra sincs lehetőségem, hogy a böszme Acrobat Reader helyett másik programot használjak. Sebaj, a munkaidőbe végtére is belefér az a kis várakozás… Különben is, hova az a nagy rohanás?) Nem tudom, mivel érdemeltem ki, de az a hatalmas kóved ért, hogy a beállításaim eltérnek más földi halandókétól, így nekem nem teszi fel a webes alkalmazás azt a kérdést, hogy milyen sablon használatával szeretném a nyomtatást elvégezni, így a munkamenet egyszerűbbnek tűnik. A látszat persze ismét csal. (Ez a fránya látszat már csak ilyen) Ellensúly gyanánt viszont olyan nyomtatvány lát napvilágot, amin a leglényegesebb adatok csak részben látszanak: pl. lemarad az egyedi azonosítók vége, valamint nem látszik a dátum utolsó karaktere. Jelen dokumentum esetében ennek az apróságnak az a következménye, hogy teljességgel használhatatlan, és a hallatlanul komoly munkám még azt a csekély értelmét is elveszítette (pedig amúgy sem volt neki sok).
Így aztán következett a második fázis: minthogy előzőleg a megnyitás, nem pedig a letöltés opciót választottam (ó, én balga), újra le kellett töltenem és meg kellett nyitnom az összes dokumentumot, hogy beazonosíthassam és a nyomtatványra kézzel rávezethessem a dátum hiányzó részét, a napot.
Ezután már csekélység volt csupán a harmadik fázis: a kinyomtatott 169 oldal közül - mint személyesen érintett - 83 oldalt alá kellett írnom. Az adatbázisba az engem érintő adatokat csak én jegyezhettem be, és ennek természetesen nyoma is van. A nyomtatást bárki elvégezheti. A dokumentált események olyikánál jelen sem voltam, a bejegyzett adatok pedig csak részben alapulnak az én munkámon. Hogy az aláírásommal voltaképp mit is hitelesítek, arról sejtésem sincsen.


Reszketve (a Parkinson-kór előjelei?) várom, hogy a Peter-elv prognózisa végre az én életemben is bekövetkezzen, és alkalmatlanná és/vagy méltatlanná váljak az ilyen feladatokra.

1 megjegyzés:

  1. A történet utóélete: a dokumentumok azóta is az asztalnak azon a részén állnak, ahová az aláírás után tettem őket. Rajtam kívül a többi érintett nem írta alá a lapokat. A dokumentumok irattározásáért felelős kollégának nem hiányoznak. A kinyomtatott dokumentumokat senki nem akarta megnézni. A takinéni biztos örül, hogy ennyivel is kisebb felületen kell port töröljön. Most újra itt van az évnek az az időszaka, amikor immáron másodszor kell ezt a magas kvalifikációt igénylő nélkülözhetetlen munkát elvégeznem. Úgy izgulok, fog-e sikerülni?

    VálaszTörlés