A nap idézete

2009. február 7., szombat

Fekete angyal

Ismét színház... A múltkor sem említettem, hogy még mindig hű vagyok elhatározásomhoz, és nem lépem túl a szakmai jegy kereteit, hála kedves egykori dalostársnőmnek, Isten tartsa meg jó szokását...

A Budapesti Kamaraszínház egy újabb, általam eddig ismeretlen fészkében jártam, az Ericsson Stúdióban. Az egész valahogy rosszul kezdődött. Először is elfelejtettem a címet ahova mennem kell, így az Asbóth utca helyett az Anker közben kerestem a műintézményt. Többszöri hiábavaló pásztázás után fiamat hívtam fel telefonon, és kértem meg, nézze meg az Interneten, hol van a színház. Mint kiderült, egy lépésre voltam, és ha nem lennék annyira vaksi, mint amennyire, akár észre is vehettem volna a neont az utca túloldalán. Még így is viszonylag korán érkeztem, de már ekkor jó néhányan várakoztak a ruhatár és büfé előtereként is szolgáló csöppnyi előtérben. Összesen három szék volt a fal mellett, így a nép csak gyűlt, végül hering módjára tipródott egyik lábáról a másikra állva, mivel csak három perccel hét óra előtt nyitották meg a nézőteret. Még be sem ülhettünk, amikor már felkértek bennünket mobil telefonjaink kikapcsolására. A terem 50 férőhelyes, de oly sokan voltunk, hogy 5-6 pótszéket is be kellett állítani, minek köszönhetően a zsúfoltság kellemetlen érzete mit sem csökkent. Az előadás kezdete előtt már csak azt a két mobil telefont kellett eltiporni, amit a korábbi felkérés ellenére nem sikerült a bizonyára nagyon fontos gazdájuknak kikapcsolnia. E röpke, de kellemetlen előjáték után vette kezdetét az előadás.

Sopsits Árpád: Fekete angyal. Bár a darab főszereplőjének neve Kálnai Andreára, és a betegek rákosra változtak, minden más tekintetben - ide értve a címet is - jól felismerhető, hogy Faludi Tímeáról, a Fekete angyal néven elhíresült ápolónőről van szó, aki ez idő szerint 11 éves fegyházbüntetését tölti. A darab - a szerző meghatározása szerint állapot-dráma - jóval túllép a megtörtént események felidézésén: éppúgy foglalkozik az egészségügy áldatlan helyzetével, az eutanáziával, mint az élet és méginkább a halál mibenlétével, és persze nem utolsó sorban az ápolónő tettének megítélésével. A kérdések persze nyitva maradnak, a válaszok a nézőre vannak bízva.
„Ha csak egy pillanattal előbb hal meg egy gyógyíthatatlan beteg valaki által, azt bűnnek nevezik, ha egy pillanattal később, a természet által, azt meg isteni kegyelemnek? Annak a kegyelmének, aki ezt a borzalmat ránk mérte, vagy hagyta, hogy valami, vagy valaki más ránk mérje? Tényleg egyetlen pillanaton múlik ez?”
A halál megszemélyesítése (mindjárt hím- és nőnemű alakban) groteszk módon kizökkenti, a nézőt a cselekmény folyamából, és egyúttal gondolkodásra készteti. Hasonló hatással vannak az apró dalbetétek, és az olykor felhangzó - a görög tragédiára emlékeztető - szavalókórusok is. A zenei előadás lehetett volna színvonalasabb, a töbszólamú éneklést ezzel a "kórussal" nem kellene erőltetni. Ez volt az a darab, ahol az elviselhető mértékű trágárság nem zavart, teljesen életszerűen hatott. A "mellékvágányok" közül a nekem legjobban tetsző rész a halál szóról történő, helyenként már-már szellemesnek mondható nyelvi értekezés tetszett.
A közreműködő színészek (16 szerep - 10 színész) egyikének sem láttam korábban semmilyen emlékezetes alakítását, és ez az előadás sem fog ezen a helyzeten változtatni. De erről talán maga a darab is tehet, mivel nem is igazán ad lehetőséget a kiugrásra.
A díszlet realista módon kórteremet, nővérszobát, vizsgálati eszközöket ábrázol. A betegek ültetése ötletes, szükségtelenné teszi az ágyat, ami számos további problémát jelentett volna a rendezés, a mozgások tekintetében. A jelmezek szintén hétköznapiak. Engem egyedül a hímnemű halál inkább Drakulára emlékeztető maszkja zavart egy kissé.

Sopsits Árpád igencsak multifunkcionális szerepet játszik a darab színrevitelében: azon túl, hogy ő a szerző, a díszlet, a jelmez és a rendezés egyaránt nevéhez kötődik.

FIGYELEM!
A darab jó, az előadás jó, mégis, a téma okán meglehetősen nyomasztó, ezért
csak erős lelkületűeknek ajánlom!

Jelenet az előadásbőlJelenet az előadásból
Szilágyi Zsuzsa és Szőlőskei TímeaSzilágyi Zsuzsa (balra) és Szőlőskei Tímea (jobbra)

További képek

Ajánlott irodalom - Bitó László: Eu-tanázia, vagy eu-télia? (Népszabadság-Online, 2005. április 9.)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése