Találkozás egy régi szerelemmel

Találkozás egy régi szerelemmel. Mit régi szerelemmel? Az első szerelemmel! A SZERELEMMEL! Azt, hogy egy életre meghatározó, nagybetűs Szerelem lesz ez, azt akkor még nem tudtam, de meglehetősen hamar megtapasztaltam. Igazi kamaszkori szerelem volt. Akinek nem adatott meg ennek élménye, életében, nem tudja, miből maradt ki, és bizony mondom néktek, sajnálhatja.

OT - Ilyen élményekkel a hátam mögött történt az, hogy csalódottságomnak és mélységes sajnálatomnak adtam hangot, amiért egyenesági leszármazottam életéből bizony kimaradt a kamaszkori szerelem élménye. Sokan nyugtatgattak: "Miért sürgeted?", "Majd bepótolja!", "Még nem maradt le semmiről..." és még néhány hasonló elmés csacsiság. Mindig tudom, hogy aki ilyeneket mond, az szintén nem élt át ilyesmit. Ha jól emlékszem, mindössze egyetlen ismerősöm akadt, aki azt mondta: "Hát bizony nagy kár, ezek az idők nem hozhatók vissza!" Mint az orákulumra úgy nézett rám, mikor azt mondtam neki: "Neked volt egy nagy gimnáziumi szerelmed!" Nem volt nehéz kitalálni. Igazából csak az vélekedik így, aki tudja, miből maradtak ki azok, akiknek ez az élmény nem adatott meg...

Harminc év után először találkoztunk. Az augusztusi gondolatfelvetés meglepett egy kissé, de ezen hamar túltettem magam, és szerfelett örültem a felajánlott lehetőségnek. Mindig is csodálkoztam, hogy egy olyan kis faluba', mint ez a világ, hogy lehet az, hogy egyszer sem futottunk össze. Az esély meglett volna, szüleivel és gyermekeivel például találkoztam egy alkalommal az esztergomi vár ágyúteraszán. 
Megvallom, nagyon izgultam, de csak az első néhány perc végéig. Aztán azt tapasztaltam, hogy harminc év ide vagy oda, a beszélgetés úgy folyik, mintha tegnap hagytuk volna abba. És mindez aztán hosszú órákon át, anélkül, hogy a legcsekélyebb mértékben is unalomba fulladt volna. Hihetetlenül jóleső érzés volt. Jó néhány történetet elevenítettünk fel, olyik úgy pergett le előttem, mintha csak a minap történt volna. Persze voltak dolgok, elsősorban a számomra kellemetlenek, amik elvesztek a megszépítő messzeség homályában.

A következő találkozásunkra három hét elteltével került sor. Csak a helyszín volt más. Ezúttal az éjszaka közepéig folyt a diskurzus.

Abban azért nem hiszek, hogy ebből rendszer lesz, de kétségtelen tény, hogy nem volna ellenemre, ha nem kellene további harminc évet várnom a folytatásra...